2021. december 4., szombat
A VALLÁS VÁLASZA
„Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Mt 6:33)
Hogy milyen hatása van Krisztus evangéliumának a társadalomra, az nagy mértékben attól függ, hogy az igehirdető milyen látásmóddal rendelkezik Istenről. Ezenfelül, a társadalomhoz viszonyítva, a családban kellene sokkal jobban megérteni mindazt, amit Isten felkínál. Túl sokan mondanak le a tökéletesség útjáról, és ezt egy jól ismert kifogással próbálják igazolni: „Isten nem tiltja meg a legszebb dolgokat vagy élményeket” (ide értendők a szenvedélyek, a helytelen kapcsolatok, stb.). Ebből az okból kifolyólag még sorainkban is kialakult egy vallás és Isten-ellenes magatartás.
A korábban Istennel járó, ígéretes fiatalembert végül kidobják az iskolából, és elhagyja a szüleit meg az egyházat. Átéli az éjszakai élet összes gyönyörét, nem létezik olyan szenvedély, amelynek ne hódolt volna minden visszatartás nélkül. Azonban telnek az évek, és az egyik gyülekezetben találkozunk újra, de most már új emberként áll előttem. Következtetése vitathatatlan, hiszen egy olyan személytől származik, aki korábban szabadjára engedte emberi természetét, megtagadta Istent, és lemondott a vallásáról. Elmondása szerint minél jobban kereste a legnagyobb gyönyöröket, annál távolabb került azoktól. Aztán egyszer rájött, hogy az ember alapvető szükséglete a boldogság keresésében maga Isten. És visszajött! A vallást jogtalanul öltöztették a legszíntelenebb, legízléstelenebb és legfakóbb ruhákba. Az, Aki szépséget adott a liliomnak, nem lehet kevésbé szép. Ellenkezőleg! Azok az emberek, akik a tiltások árnyalataira fordítják le a vallást, még nem ismerték meg Istent. „A könnyelműségtől tartózkodnak, többé nem találnak örömet hangos mulatozásokban, nyers tréfálkozásban. Jézus Krisztus hite a vizek árjához hasonló békét nyújt. Az öröm fényét nem oltja el, s a mosolyt nem hamvasztja el az arcokról” (Ellen G. White, Jézushoz vezető út, 120. o.).
Legyél ma a mennyország gyermeke, és az imádat szárnyán repülj a menny felé!
Uram, mutasd meg nekem és a gyermekeimnek az Általad irányított élet szép ségét!
Felhívás: Válassz egy olyan éneket, amit régóta nem énekeltél, és dúdold el a nap folyamán többször is!
Adrian Dorgo, Észak-erdélyi Egyházterület
Napnyugta: B 16:36, CT 16:27, IS 16:20, MS 16:35, CJ 16:36, SM 16:37, DJ 16:47, AR 16:49