myBible logó myBible
Fiókom

2021. december 2., csütörtök

A BARÁTI TÁRSASÁG IRÁNTI IGÉNY

„Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.” (1Kor 15:33)

A hívő ember akkor éli át legfájóbb tapasztalatát, amikor gyermekei közöm bössé válnak Isten és az egyház iránt. És ez annak ellenére fájdalmas tapasztalat, hogy a Szentírás bátorít bennünket: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól” (Péld 22:6). A gyer mek növekedésének és fejlődésének egyik jele a hovatartozás iránti igénye. Keresi azt a helyet, ahol megállhat a saját lábán. A baj az, hogy ifjaink a legtöbb eset ben az elvilágiasodott társadalomnak adnak hitelt. A Maslow-elmélet szerint az eszményi emberré válás folyamatában (amely a testi szükségletek lépcsőfokával kezdődik) megtalálható a barátokhoz, a csoporthoz való tartozás igénye is. Ez az a pillanat, amikor a hovatartozás érzéséből kezdenek eltűnni a szülők (és velük együtt természetesen az élettel kapcsolatos felfogásaik is), és megjelennek a „tár sak”, végül pedig az élettársak. És figyelembe véve az elvet, miszerint madarat tolláról, embert barátjáról, az ifjú magatartása ettől a pillanattól kezdődően már kiszámíthatóvá válik.
Jeftét a testvérei elűzték otthonról, erre ő egy bandát alapított, amit „henyélő emberek” alkottak, akikkel együtt „portyáztak” (Bír 11:3). Nem tudjuk, hogy fel kellett-e adnia valamit is abból, amit otthon tanult, viszont teljes bizonyossággal tudjuk, hogy napjainkban, akik azt állítják, hogy otthon a testvéreik között nem találják a helyüket, könnyen feladják gyerekkorukban megtanult jó szokásaikat a barátaikért vagy az élettársukért. Egyre több fiatal köti össze az élettét hitetlen személlyel, és ezzel lelki összeomlásnak teszi ki magát.
Mi a teendő? Elsősorban Isten embereinek – a szülőknek és a gyülekezetnek – a társaságát kell kellemesebbé és befogadóbbá tenni. Aztán pedig segíteni kell minden személynek, hogy megtalálja a helyét, és feladatot kapjon. Amikor Jeftét a családja hazahívta, sokkal többet kínáltak fel neki annál, amivel korábban ren delkezett.
Imádkozzunk azokért, akik most életük nagy döntései előtt állnak, hogy meg találják a szépet Isten embereiben!
Felhívás: Készíts egy listát gyülekezeted gyermekeivel és fiataljaival, és imád kozz ezen a héten mindenikükért!
Adrian Dorgo, Észak-erdélyi Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.