myBible logó myBible
Fiókom

2021. november 30., kedd

MEGÉRTÉS ÉS TÁMOGATÁS

„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:19–20)

Az, hogy a maradék egyházhoz tartozunk, még nem tesz bennünket szuper-emberekké.  Nyilvánvaló  azonban,  hogy  Isten  mellett  jobb  emberek vagyunk. Viszont ez még nem hatástalanítja az emberi „szükségletet”. A múlt században élt amerikai pszichológus, Abraham Maslow kutatásai nyomán kidolgozta az eszményi emberré válás többlépcsős képletét, amelyből az első lépcsőfokot a testi szükségletek képezik. Más szóval, mielőtt Istenhez érnénk, előbb meg kell töltenünk a gyomrunkat. Ennek hallatán egyesek lelkesen hangoztatják, hogy „nem csak kenyérrel él az ember”, viszont ne felejtsük el, hogy Krisztus maga mondotta: „Nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok” (Jn 6:26).
Sok esetben alábecsüljük az ifjak „testi szükségleteit”, mivel nem tudunk mit kezdeni velük. Istenhez vezető útján nagyon sok ifjú megáll az úgynevezett testi beteljesülés  első  lépcsőfokán,  ami  azonban  nem  a  „kenyeret”  jelenti,  hanem a romboló, csak névleges szükségleteket. A függőségek (dohány, alkohol, kábítószerek) mindig is problémát jelentettek az ifjú nemzedék számára, és nemcsak. Ma azonban sokkal jobban meg kell értenünk azok segélykiáltását, akik az alkohol, a dohány vagy a kábítószerek csapdájába estek. És a kemény, irgalmatlan ítélkezésünkön túl lássuk meg, hogy egy olyan ifjú nemzedékünk van, amely megértésért és támogatásért könyörög. „Mondjátok el nekik, hogy túl nagy merészség a részükről megkedvelni a dohányt vagy az alkoholt. Tanítsátok meg őket arra, hogy testük Isten tulajdona” (Ellen G. White, Temperance, 61. o.). A tanítási modellt pedig maga Jézus adta nekünk, a „szelíd és alázatos szívű”.
Uram, add a Te szelídségedet és szeretetedet belém!
Felhívás: Amennyiben a családodban vagy a gyülekezetedben van olyan ifjú, aki függőségekkel küzd, hívd fel, és mondd el neki, hogy mellette állsz és imádkozol érette!
Adrian Dorgo, Észak-erdélyi Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.