myBible logó myBible
Fiókom

2021. november 19., péntek

TÍZ CSELEKVŐ IGE

„Fiam! Ha beveszed az én beszédeimet, és az én parancsolataimat elrejted magadnál, ha figyelmezvén a bölcsességre a te füleidet, hajtod a te elmédet az értelemre, igen, ha a bölcsességért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz” (Péld 2:1–5)

A nyelvtanban az ige általában cselekvést fejez ki, mint például: szalad, épít, stb.
Szintén az igék közé sorolhatóak azok a szavak, amelyek noha nem fejeznek ki szó szoros értelemben vett cselekvést, szótani szempontból mégis cselekvésre utalnak.
Biztosan emlékszünk még arra, amikor az iskolában azt kérte tőlünk a tanár, hogy ragozzunk 10 francia cselekvő igét, vagy alkossunk mondatokat különböző idejű igékkel. Ha sikeresen teljesítettük a kérést, a dicséret sem váratott magára a tanár részéről.
Gondoljunk Dánielre és barátaira, akik „jeles tanulók” voltak. Habár sokkal nagyobb sikerük volt a vizsgán, mint társaiknak, akadémiai dicsőségük nem a véletlennek volt köszönhető. Eredményesek voltak, mert képességeiket a Szentlélek vezetése alatt gyümölcsöztették. Úgy döntöttek, hogy minden bölcsesség Forrására csatlakoztatják magukat. Isten ismerete volt nevelésük alapja.
A mai szövegben tíz cselekvő ige található: beveszed, elrejted, figyelmezvén, hajtod, kiáltasz, felemeled, keresed, kutatod, megérted, jutsz. Jól körülhatárolt cselekvésekről van szó, amelyek megoldhatják társadalmunk problémáját: Isten ismeretének hiányát.
A mennyei nyelvezet szorgalmat követel. A legmagasztosabb Tanár járt közöttünk, és hozzánk hasonló kihívásokkal szembesült. És jelesre vizsgázott!
Amennyiben  a  mai  szövegben  található  10  cselekvő  igét  házi  feladatként a mennyei nyelvtan alapján ragozzuk, lehetőségünk lesz meghallani az Úr dicséretét.
Imádkozz 10 barátért, 10 célért vagy 10 akadályért, amelyet le kell győznöd!
Imádkozz, hogy a menny jeles tanulója váljék belőled!
Felhívás: Határozd el, hogy a mai szövegben szereplő cselekvő igék mindennapi kihívásaid lesznek!
Loredana Simion, Olténiai Egyházterület

Napnyugta: B 16:44, CT 16:35, IS 16:30, MS 16:44, CJ 16:46, SM 16:47, DJ 16:54, AR 16:58

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.