2021. november 8., hétfő
PÉLDÁS BARÁTSÁG
„És Jonathán még egyszer megesketé Dávidot, iránta való szeretetéből; mert úgy szerette őt, mint a saját lelkét.” (1Sám 20:17)
Dúlt a második világháború. Desmod Doss azért jelentkezett katonának, mert szolgálni akarta hazáját, viszont volt egy vezérelve: a háborúban senkit sem fog megölni, sőt, tulajdonképpen fegyvert sem fog viselni.
A fegyverviseléssel és a szombat megtartásával kapcsolatos döntése miatt gúnyolták, gyűlölték, és számos megalázó eljárás célpontjává tették. Mindez azonban nem késztette arra, hogy a leszerelést válassza, jóllehet megtehette volna. Maradt, és ugyanazzal a kedvességgel és szeretettel ápolta bajtársait. Tulajdonképpen barátainak tartotta őket, hiszen a tűzharcokban mindig biztonságban érezte magát mellettük, pedig társai egyáltalán nem úgy tekintettek rá, mint egy barátra. Mindez azonban megváltozott, amikor látták, milyen elszántan tesz meg mindent életük megmentéséért, és saját életét kockáztatva próbál hozzájuk egyre közelebb kerülni, ha leterítette valamelyiküket egy-egy ellenséges golyó.
Egyre inkább körvonalazódni látszott Desmond Doss, valamint a magas rangú tisztek közti jó kapcsolat, és egy idő után még a bajtársai sem voltak hajlandók csatába vonulni, ha előbb Desmond nem imádkozott érettük.
A hős Desmondra az életét meghatározó nap Okinawa-szigetén köszöntött rá, ahol az amerikai haderőt legyőzte az ellenség. A teljesen fegyvertelen Desmond Doss aznap 75 katonatársát mentette meg egyedül. Igaz, hogy azon a napon egy alkalommal fegyvert is kézbe vett, amikor azt sínként használta fel egy törött végtag rögzítésére.
Dávid és Jonathán esete, mint ahogyan Desmond Doss története is annak élő bizonyítéka, hogy az igazi barátságban nincsenek fenntartások. Sőt, mi több, az igazi barátság minden esetben a Megváltó szavaira épül: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” Gondoltál-e valaha arra, hogy a gyülekezet ifjai pontosan ezt várják el a gyülekezet „öregeitől”?
Imádkozz a nemzedékek közötti kapcsolatért és ennek a kapcsolatnak az egyházra és küldetésére gyakorolt hatásáért!
Felhívás: Igyekezz baráti kapcsolatot kialakítani gyülekezeted egyik fiataljával!
Alin Cătinean, Dél-erdélyi Egyházterület