myBible logó myBible
Fiókom

2021. november 2., kedd

NE CSAK SZÓVAL!

„Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn a felhőből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok.” (Mt 17:5)

A legmeggyőzőbb dicséret egy gyermek vagy egy fiatal számára az, amikor figyelsz rá és feladatokat adsz neki, sőt tekintéllyel ruházod fel őt.
Egyik nap odajött hozzám az ötéves kisfiúnk, mert mondani akart valamit. Végighallgattam őt, de közben dolgoztam a laptopomon. Mivel nem néztem rá, hirtelen megragadta a szakállamat, és egyetlen rándítással maga felé fordított. Azt akarta, hogy hallgassam meg, hogy figyeljek rá. Sajnos, nem minden gyermek vagy ifjú ilyen határozott.
Figyeljük meg a szövegösszefüggést, amelyben az Atya Jézusra vonatkozó kijelentése található: „Mikor ő [Péter] még beszél vala…” (5. v.). Mivel Péter folyamatosan beszélt, Isten félbeszakította őt, és kijelentette, hogy Jézusra kell hallgatniuk. Gyakran megtörténik, hogy miközben egy gyermek vagy egy ifjú mond valamit, a felnőttek elkezdenek egymás közt beszélni. Mit üzennek ezzel? Azt hogy „te nem vagy fontos”. Ellenben, ha egy gyermek vagy egy fiatal megszólal, de körülötte mindenki elcsendesedik, és minden szempár rá szegeződik, akkor azt az üzenetet kapja, hogy értékelve és méltányolva van.
Az ifjak akkor érzik, hogy értékeljük őket, ha érdeklődéssel figyelünk rájuk. Eszembe jutott egy fiatal lány, aki épp az IMPACT-misszióútról tért haza. Örömmel mesélte el a társai viszonyulását az ő személye iránt, és sugárzó arccal újságolta: „Éreztem, hogy értékelnek! Azok az emberek figyeltek a szavaimra. Úgy hallgattak bennünket, mintha fontos emberek lettünk volna!”
Az Atya szavai azonban ennél sokkal többet jelentenek. Nyilatkozatával rendeltetést és tekintélyt kínált fel a Fiúnak. Pontosan ezt kellene tenniük az idősebbeknek is az ifjakkal. Nem tudom elfelejteni azt az estét, amikor az egyik édesanya, akinek a fiával két egész napot töltöttem együtt, odajött hozzám és így szólt:
„Köszönöm, hogy bevonta a fiamat is a szolgálatba, és bízott benne!”
Uram, emlékeztess mindig arra, hogy az ifjaknak fejlődésre van szükségük!
Felhívás: Vállald a kockázatot, és adj még több feladatot az ifjaknak!
Iulian Condrachi, Moldvai Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.