2021. november 1., hétfő
NÉGYSZEMKÖZT
„És leszálla ő reá a Szent Lélek testi ábrázatban, mint egy galamb, és szózat lőn mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, te benned gyönyörködöm!” (Lk 3:22)
Úgy 15–16 éves lehettem, amikor az egyik szombat délutáni istentisztelet végén odajött hozzám a gyülekezet presbitere, és komoly hangon így szólt: „Iulian, beszélni akarok veled!” Futkosott a hideg a hátamon. „Vajon mit hallhatott rólam?” – töprengtem magamban. Szerencsére nem megrovásról volt szó. Feladatot akart rám bízni.
A mai napig nem is gondolkoztam azon, hogy akkor miért épp olyan érzelmek vettek erőt rajtam. Visszatekintve azonban rájöttem, hogy serdülőkoromban nem túl gyakran szólított meg engem felnőtt személy azért, hogy elmondja, mennyire értékel. Pedig tudom, hogy a családom és a gyülekezetem is értékelt.
Mi lenne, ha személyesen szólítanánk meg az ifjakat, amikor pozitív dolgot tesznek? Lehet, hogy a jó dolgokat nem is vesszük észre olyan hamar, mint a roszszakat. Sok esetben a „Mi történt?” kérdés csak akkor hangzik el, ha csattanást hallunk, vagy ha a gyermekek egymásra kiabálnak, vitatkoznak. Miért nem teszszük fel ezt a kérdést akkor is, ha jó a hangulat, és felhőtlenek a kapcsolatok? Sőt, ki kellene bővítenünk: „Történt-e valami, amire érdemes felfigyelni, amit megéri megdicsérni?”
Elérkezett az ideje, hogy kövessük hűen mennyei Atyánk példáját. Dicsérjük meg a fiatalokat, ha jót tesznek. Például: „Nagyon tetszett, ahogy zongorán kísérted az éneket!” „Örülök, hogy itt látlak a gyülekezetben!” „Isten értékes ajándékokat adott számodra, és nagyon tetszik, hogy ezeket az Ő dicsőségére használod fel!” A mai szöveghez hasonló értékelő szavaknak egyre gyakrabban kellene elhangozniuk: „Te vagy a mi kedves lányunk!” „Te vagy a mi értékes fiúnk!” Minél gyakrabban tesszük ezt, annál több értéket kínálunk fel a saját értéküket kereső lelkek számára.
Uram, nyisd ki a szemem, hogy meglássam és értékeljem az ifjak jó cselekedeteit!
Felhívás: Gondolj olyan gyakorlati módszerekre, amelyek által bátoríthatod a családodban és a gyülekezetedben levő ifjakat, és még ma kezd el ezeket alkalmazni!
Iulian Condrachi, Moldvai Egyházterület