myBible logó myBible
Fiókom

2021. október 29., péntek

GYERMEKI ÁLOM

„Szükségemben az Urat hívtam, s az én Istenemhez kiáltottam: és meghallá lakóhelyéről szavamat, és kiáltásom eljutott füleibe.” (2Sám 22:7)

Tizenegy éves koromban, 1991-ben részt vettem a falunk kultúrotthonában szervezett adventista evangelizációs sorozaton. Mi, gyerekek beültünk a felnőttek közé, és csodálkozva hallgattuk a prédikációkat! Édesanyámmal és a lánytestvéremmel együtt jártunk az előadásokra, és otthon mindig elmeséltük édesapának is a felfedezéseinket. Addig csak a baptista tanítónőmtől kapott, gyermekeknek szóló Bibliából olvastam. De ez az evangelizáció egészen más volt! Elkezdtem tanulmányozni a Dániel és a Jelenések könyvét. Édesapámat azonban egyre jobban zavarta, hogy a „hívőkkel” társulok, ezért megtiltotta, hogy a tanulmányozásra járjak. Kényszerhelyzetbe kerültem. Mivel tiszteltem az édesapámat, és nem volt lehetőségem eljutni a városi gyülekezetbe, többé nem mehettem el az összejövetelekre. De nem adtam fel! Arról a napról álmodoztam, amikor majd az adventista egyház tagja leszek.
1998-ban aztán már egy adventista imaházban vettem részt egy evangelizáción. Mintha Dwight Nelson lelkész egyenesen hozzám beszélt volna! Olyannyira lelkesedtem, hogy egy éven belül még édesapám nemtetszése ellenére is megkeresztelkedtem. Évek múltán alkalmam adódott elmesélni Dwight Nelson lelkipásztornak, hogy milyen sokat jelentett számomra az az evangelizáció.
Bennünket gyakran zavar a gyerekek jelenléte. De gondoltatok-e arra, hogy ők is szeretnék megismerni Istent? Óriási lelki lehetőségekkel rendelkező gyerekek jönnek el az istentiszteleteinkre, és ahelyett, hogy teljesen figyelmen kívül hagyjuk őket, inkább mosolyogjunk rájuk, fogjuk meg a kezüket, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy jól érezzék magukat! Ez nagyon sokat jelenthet egy mai gyermek számára, hiszen olyan döntéseket kell most meghoznia, amelyek meghatározóak lehetnek felnőtt korára.
Urunk, hálát adunk azokért a gyerekekért, akik eljönnek a Te házadba!
Felhívás: Keress még ma egy olyan gyereket/ifjút, akinek hitetlenek a szülei, és légy a lelki támogatója!
Mihaela Zaha, Bánáti Egyházterület

Napnyugta: B 18:08, CT 17:59, IS 17:57, MS 18:10, CJ 18:13, SM 18:15, DJ 18:19, AR 18:24

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.