myBible logó myBible
Fiókom

2021. október 27., szerda

A GYÜLEKEZETI SZOLGÁLAT ÖRÖME

„Szeretettel szolgáljatok egymásnak.” (Gal 5:13)

Kétezertizenegy májusában, egy zsúfolt szombati nap alkonyán régi barátommal beszélgettünk az elődeinkről. Mindkettőnknek ugyanabból a helységből származó, több mint száz évre visszanyúló adventista gyökereink vannak, és megpróbáltuk elemezni, hogy az egymást követő nemzedékek miként őrizték meg ragaszkodásukat Krisztushoz. Felmenői lelki útvonalát ecsetelve a barátom egy adott pillanatban valakire vonatkozóan olyan kijelentést tett, amit máig sem tudtam kiverni a fejemből: „Ő tag, de szegény sosem szolgálhatott!”
Megtörténhet, hogy valaki gyülekezeti tag létére nem fogta fel a szolgálat értékét és örömét? Mit jelent a gyülekezeti szolgálat? A szolgálat lehet-e opcionális? Amikor Jézus elkezdte nyilvános munkáját, egy olyan tanítványi csoportot igyekezett létrehozni, amely megérti a szolgálat szükségességét és áldásait, és ezáltal saját élete is teljes mértékben megváltozhat.
Krisztus egyházának tagjaiként megértjük-e, hogy Isten tervének három szükséges vetülete van a személyes szintű, sikeres lelkiségre vonatkozóan? Szükség van személyes tanítványsági kapcsolatra Krisztussal, szolgálati kapcsolatra egyházával, az evangélium hirdetésének állandó munkájára. Ezek egymáshoz kapcsolódó vetületek, és azok áldására válnak, akik élik is ezeket.
Kérlek, vizsgáljátok meg a Krisztus egyházában végzett szolgálatotokat! A múltat nem lehet megváltoztatni, a jövő viszont alakítható! Gondoljunk személyes életünkre, de figyeljünk a gyermekekre és az ifjakra is. Próbáljuk megérteni, hogy mivé válhatnak Krisztus kegyelme által. Szükségük van arra, hogy felfedezzék és megérthessék a gyülekezeti szolgálat örömét.
Imádkozzatok minden nap azért, hogy a gyermekek és fiatalok megtalálják szolgálati helyüket a gyülekezetben és a társadalomban!
Felhívás: Dolgozzatok ki konkrét tervet, mellyel segíthettek egy gyereknek vagy ifjúnak felfedezni a gyülekezeti szolgálat örömét.
Natanael Jigău, Bánáti Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.