2021. október 22., péntek
SZENT A CSALÁDBAN ÉS SZENT A GYÜLEKEZETBEN
„Hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok!” (1Pt 1:15–16)
Az egyik kisfiú elolvasta Oszlopos Simeon történetét, aki élete nagy részét egy oszlopon töltötte, és eldöntötte, hogy saját szobájában utánozni fogja a szerzetest. Társai segítségével becipelt a szobába egy meglehetősen vastag átmérőjű oszlopot, amit a szoba közepén egy székhez rögzített, az oszlop tetejére pedig egy asztallapot szegezett. Elégedetten kapaszkodott fel az emelvényre, és feltette magában, hogy addig marad ott, míg be nem „töltekezik” szentséggel. Nem kellett sokáig várakoznia, mert a szülei hazaérkezése azonnali „üldözést” váltott ki. Morogva kászálódott le az emelvényről: „Nem könnyű az embernek a saját házában szentnek lennie.”
Sokszor tényleg könnyebb a gyülekezetben, a társadalomban vagy bárhol máshol szentnek lenni. Az igazi szentség azonban a családban mutatkozik meg. Míg a társadalomban gyakran viselünk álarcot, a családban nincs szükség „óvintézkedésekre”, ott saját azonosságunk alapján járunk el.
Isten szentsége megváltoztat és különlegessé tesz. Szentsége képezi a legfőbb okot, amiért Isten népe az élet minden területén erkölcsi magatartást tanúsít.
„Aki megrontja a saját testét, nem örülhet az isteni előnyöknek, míg nem tér meg őszintén, és nem szentelődik meg az istenfélelemben. Senki sem lehet keresztény, ha közben olyan szokásoknak hódol, amelyek gyöngítik szervezetét, rombolják életerőit, és végül teljesen romba döntik teljes lényét, amelyet Isten a saját képére teremtett. A keresztény jellemnek feddhetetlennek kell lennie, különben méltatlannak bizonyul a szent mennyországba való belépésre, a tiszta és feddhetetlen lényekkel való együtt lakozásra Isten örök országában” (Ellen G. White, Our High Calling).
Néha olyan könnyű álarcot viselni. Arra hívattunk, hogy tegyük félre a rejtett és mulandó dolgokat, és ne csak a kegyesség látszatát éljük, hanem a Krisztusban teljes életet, mind a családban, mind pedig a gyülekezetben. Készen állsz elfogadni a mennyei szentséget?
Felhívás: Van-e olyan szokásod, amelyet nem szeretnéd, ha a gyermeked is gyakorolna? Mondj le arról még ma!
Andrei Dinţă, Észak-erdélyi Egyházterület
Napnyugta: B 18:19, CT 18:09, IS 18:09, MS 18:22, CJ 18:25, SM 18:27, DJ 18:29, AR 18:35