2021. október 19., kedd
A LELKI CSALÁD IRÁNTI SZERETET
„Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13:13)
Az egyház nem csupán ember által létrehozott szervezet, hanem magának Krisztusnak a teste. Az Isten családja iránti szeretet önmagában hordozza szívünk és életünk nyilvánvaló odaszentelődését azon dolgok iránt, amelyeket Isten elvár családtagjaitól.
Megértettük, hogy lelki családunkon belül az Istentől kapott egyéni ajándékokkal egymásnak kell szolgálnunk. A tanítványoknak segíteniük kellett egymást, és gyakorlatba kellett ültetniük Krisztus tanításait: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” (Mt 28:19–20).
Szeretni Isten családját az emberi kapcsolatokra utaló bibliai tanács gyakorlását jelenti. „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Jn 13:34–35). Az első tanítványok minden nap összegyűltek (Csel 2:46). Noha a modern életvitel nem igazán engedi ezt meg nekünk, a szombatra vagy a hét közepére szervezett összejöveteleken való jelenlétünk létfontosságú az Isten és egymás iránti odaadás szempontjából.
Emberi kapcsolatainkban az engedelmes magatartás nagyon fontos lelki növekedésünkre nézve, ugyanakkor Krisztus iránti engedelmességünkről is árulkodik.
„Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében” (Eféz 5:21). Mások példáját követni vagy tanácsait megfogadni az engedelmes magatartás további bizonyítékait képezi, és ez az, ami biztosítja a család egységét is. „Emlékezzetek meg a ti előljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket” (Zsid 13:7).
A család és a gyülekezet iránti szeretet elengedhetetlen eleme az Isten akarata szerinti életnek. Imádkozzunk ma tiszta szeretetért mennyei Atyánkhoz!
Felhívás: Imádkozz ma azokért, akik régóta nem járnak gyülekezetbe! Ha lehetőséged van rá, látogasd meg őket ezen a héten!
Andrei Dinţă, Észak-erdélyi Egyházterület