2021. október 1., péntek
MOTIVÁCIÓ
„Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít?” (Róm 2:4)
Azt mondják, hogy az ember bármit képes megtenni, ha erőteljes motivációval rendelkezik. A motiváció valóban hatékony üzemanyag, viszont tetteink következményeként néha nagy árat kell fizetnünk érte. Legyen szó önzetlen, nemes, vagy önző, kicsinyes motivációról, minden esetben tetteket, elhatározásokat és meggyőződéseket eredményez. A szülők a motivációk teljes arzenálját fel szokták használni, ha gyermekeikre apró feladatokat szeretnének bízni. A legtöbb esetben apró, azonnal megszerezhető előnyökről van szó. Viszont az anyagi, azonnali és személytelen motivációkkal az a baj, hogy függőséget okoznak. Míg ma még elég volt egy kis összeg az elvárt szolgálatok ellenértékeként, egy hét múlva már többre lesz szükség, és nemsokára még az sem lesz elég. Másfelől pedig azok a motivációk, amelyek a legerőteljesebb értékekből és személyes meggyőződésekből erednek, a szolgálat által csak erősödni fognak.
A megtérés esetében – ami a gondolatok, a célok és a cselekedetek megváltozását jelenti – Isten dicsőítése kell, hogy legyen a legerőteljesebb motiváció. Az Úr Jézus áldozata által irányunkban kifejezett isteni jóság legfőbb célja, hogy megtérésre vezessen bennünket. Bármilyen más motiváció csak olyan megtérést hozhat, amely nem fogja kiállni az idők próbáját. Előbb vagy utóbb elégtelennek bizonyul, és az Isten akarata szerinti élet iránti lelkesedés eltűnik. Onnan tudjuk, hogy a megtérés útján járunk, ha Istentől kölcsönvesszük a bűnnel szembeni kibékíthetetlen gyűlöletet, ugyanakkor a bűnös iránti feltétel nélküli szeretetet is. Gyertek, engedjük meg, hogy kiáradjon ránk Isten jósága!
Imádkozzunk ma azokért az ifjakért, akiknek szükségük van az isteni szeretet érintésére.
Felhívás: Fogalmazz meg egy „szerelmes levelet” Isten részéről egy olyan ifjú számára, akinek nincs kellő ereje változtatni az életén, és még ma küld el neki! Amennyiben lehetséges, névtelenül küld el a levelet!
Rubin Atomei, Moldvai Egyházterület
Napnyugta: B 18:56, CT 18:46, IS 18:49, MS 19:01, CJ 19:05, SM 19:07, DJ 19:05, AR 19:14