2021. szeptember 16., csütörtök
VALAKI TUDTA
„Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked.” (Jer 1:7)
Az egyik módja annak, hogy az ifjak bizalmába férkőzzünk az, hogy a lehető legkorábban felelősséget ruházunk rájuk. Sosem fogom elfelejteni Jude Anát, a történelem tanárnőmet, aki megkérdezte az osztályban, hogy ki vállalja el a Vitéz Mihály vajda hadjáratait bemutató kisméretű térkép kézi átmásolását egy nagyobb méretű papírlapra. Mivel senki sem bátorkodott, én félénken felemeltem a kezem, mint amikor lassan felvonják a zászlót, ám rettegésem mellett a siker lehetőségét is éreztem. Két nap múlva már a tanárnő kezében állt a művem, mint egy felnyitásra váró apokaliptikus tekercs. A tanárnő bizalmatlansággal elegyített csodálattal tekintett rá.
– Nem valamelyik nagyobb testvéred készítette ezt a rajzot? – kérdezte.
– Nem, tanár-elvtársnő, mivel a testvéreim rég elköltöztek otthonról.
Miközben tízessel jutalmazott, és ráadásul még a hiányzásaimat is igazolta arra a napra, amelyen hiányoztam a térkép készítése miatt, egy olyan kérdést tett fel, ami gyermeki elmémet a silány jövőkép leküzdésére késztette.
– Tudod te azt, hogy egy napon orvos, ügyvéd vagy akár törvénybíró is lehet belőled?
Nem tudtam. És édesapám, édesanyám sem, de még a testvéreim sem tudták. Viszont egy sokkal nagyobb Tekintély tudta, és velem is közölte. Az Úr tudja, hogy milyen csodálatos mű rejlik egy márványtömbben. Boldog ember az, aki Michelangelóhoz hasonlóan „Dávidot” szabadít ki a márványtömbből, hogy a hit hőse válhasson belőle. Isten továbbra is elhívja a félénk, meg nem értett, egyszerű gyermekeket, akik mások szemében vagy akár saját szemükben túl fiatalok a nagy missziómunkához. Fektessetek bizalmat a gyermekekbe, és fogadjátok el őket a nagy munkára.
Imádkozz Elizeushoz hasonlóan, aki kérte az Urat, hogy nyissa meg szolgája szemét, mert nem látja a mennyei segítséget, és szörnyen aggódik. Ne tarts túl fiatalnak egy kislányt vagy egy kisfiút ahhoz, hogy beszélj neki az isteni elhívásról. Fogadd el a szerény kezdeteket! Felbecsülhetetlen eredmények születhetnek.
Felhívás: Váljon szokásoddá mások bátorítása! Kezdd el már ezen a szombaton gyülekezeted fiataljaival!
Ilie Cristea, Észak-erdélyi Egyházterület