2020. március 18., szerda
A kísértés folyamata
„Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.” (Jakab 1:13–15)
Ebben a fontos, kísértésről szóló szakaszban Jakab nem tesz említést a folyamat során a kísértőről, név szerint az ördögről. Az emberi lélekben jön létre a kísértés az elbukott természetünk szenvedélyeinek eredményeként, amik csábítják az egyén lelkiismeretét és akaratát, azt követelve tőle, hogy ne legyen elégedett, majd kiteljesedik, és bűnt szül. Igaz, hogy a „bűnös test” bűnre hajlamosít minket, a gonoszság magját öröklés vagy nevelés által ülteti el az életünkbe, a minket körbevevő környezet meg van fertőzve, és csak bátorít a bűnre, hogy az édeni bukás számottevően gyengítette a szabad akaratunkat, és minden bölcsességével Sátán képes érzékelni vagy megismerni a gyengeségeinket, viszont nincs hatalma belépni a gondolatainkba. Akkor mi az ördög szerepe a kísértésben? Mikor Jézus 40 napot töltött a pusztában, az élménye jól szemlélteti a megkísértés folyamatát
előttünk.
A Megváltó minden hajlamával magára vette az emberi természetet. Ő is mindenben megkísértetett, ahogy mi is, de nem adott helyet a bűnnek. Krisztus nem azért ment el a pusztába, hogy keresse a kísértést, hanem a Szentlélek ösztönözte erre. Gyakori helyszínekkel, jelenetek meghallásával vagy meglátásával nekünk sem kellene a kísértést invitálni magunkhoz, hogy aztán bűnre csábítson. Az Üdvözítő bebizonyította, hogy Sátánnak nincs abszolút uralma az emberek fölött, nem vagyunk sorsszerűen bukásra kárhoztatva, előre láthatjuk a kísértést, és ellenállhatunk neki. Az ördög az érzéki étvágy, a világ és annak minden csábítása, szeretete és a hiúság, büszkeség szeretete kísértésének tette ki Jézust, ugyanazoknak a próbáknak, amiknek gyakran alávet bennünket.
Még ha nem is tudja a döntéshozó képességünket megszabni, ismeri a gyengeségeinket, és a jellemünk gyenge pontjain támad. Minden egyes alkalommal, mikor a körülményeink elbátortalanítanak, összezavarnak, vagy az anyagi szükségleteink elcsüggesztenek, Sátán hajlandó lesz kihasználni a tehetetlenségünket, hogy elcsábítson és megtévesszen. Megteremti a bűnre ösztönző körülményeket, és nem mutatja meg magát a kísértés folyamatában. Ezért kell úgy védeni magunkat, ahogy Krisztus tette: a Szentlélek segítségével.
„Van Isten az égben” a kísértés legyőzéséhez!