myBible logó myBible
Fiókom

2020. március 12., csütörtök

Az ördög álruhája

„Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.” (2Korinthus 11:14)


Évekkel ezelőtt a kortárs társadalom egyik legfontosabb jellemzője az a vágy volt, hogy megszakítson minden kapcsolatot a természetfelettivel. Bármilyen lehetséges módon megpróbálták elfedni, és még csak azt is visszautasították, hogy ez az emberi tudat alapvető eleme. Ha Isten létezése és munkája valós a világban, akkor ez még nyilvánvalóbb az ördögnél. Még a hívők között is kevesen tartják valós és tevékeny lénynek. Inkább mintha ő a civilizációnk elfeledett valósága lenne. A legjobb esetben is a nagy többség számára ő egy komédia szereplője, egy mumus (szarvakkal, farokkal és patával), egy legendás utalás a rejtőző gonosz megidézésére, akivel gyerekeket lehet ijesztgetni. Ez az ördög egyik legnagyobb diadala: elérte, hogy ne higgyünk a létezésében, ami nem gátolja meg őt a cselekvésben, hanem csak megkönnyíti a dolgát.
Jézus azt tanította, hogy senki nem lehet semleges ezen a földön: „Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol.” (Máté 12:30) Persze az ördögnek sok álcája van, amivel beteljesíti elsődleges célját: elidegenít minket Krisztus megváltásától, és elpusztítva az életünket, megtagadva a lehetőséget, hogy Jézus értünk győzött a Kálvária keresztjén. Így szokott cselekedni: „Amikor nem történik semmi különös az ördög hatalmának megfékezésére, amikor az egyház és a világ közömbös, Sátán nem aggódik, mert nem fenyegeti az a veszély, hogy elveszti foglyait. De amikor az emberek az örök érvényű dolgokra figyelve felteszik a kérdést: »Mit tegyek, hogy üdvözüljek?«, résen van, hogy összemérje erejét Krisztus erejével.” (Maranatha, 130. o.)
„Sokkal nehezebb szeretni Istent, mint hinni benne, de sokkal nehezebb hinni az ördögben, mint szeretni őt.” (Charles Baudelaire) Nem szerencsés elutasítani a létezését vagy figyelmen kívül hagyni a kísértéseit. Igen, Sátán ma is valami nagyon vonzóval álcázhatja magát, hogy eltávolítson a mennyei Atyától, míg egy napon már megtagadod az üdvösség történetét, és elfelejtkezel arról, hogy „van Isten az égben”.
Ma ne felejtsd el ezt a nagyszerű igazságot: „A gonosz nem törheti át azt az őrséget, amelyet Isten állít népe köré.” (I. m., 130. o.) Ezzel a bizonyossággal élj a szívedben!
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.