2021. augusztus 27., péntek
ŐRIZD MEG AZ ÖRÖKSÉGEDET!
„Isten őrizzen, hogy néked adjam az én atyáimtól maradt örökséget.” (1Kir 21:3)
Az 1907-es évhez nem csupán a Generál Konferencia Ifjúsági Osztályának megszervezése kötődik, hanem azok a Botoșani városában kirobbant társadalmi-politikai zavargások is, amelyek az akkori kormány bukásához vezettek. Szintén ebből az évből származnak az első írásos dokumentumok az Erdély területén folyó ifjúsági munkáról, pontosabban az Osztrák–Magyar Monarchiában és
a balkáni államokban élő ifjak Brassóban megszervezett találkozójáról.
Az összejövetelt követően esik első ízben említés az Adventista Egyház gyermekek és ifjak érdekében végzett szolgálatáról. Két évvel később Erdélyben megalakult az első ifjúsági szervezet, amely ifjaknak szóló programokat dolgozott ki, és a különböző korosztályok találkozóit is megszervezte. A romániai egyház 1923-ban tartott választási közgyűlésén kinevezték az első ifjúsági titkárokat. Az első lépéseket a Moldvaiés a Munténiai Egyházterületek tették meg, és nem sokkal ezután csatlakozott hozzájuk az Erdélyiés a Bánáti Egyházterület is. Az új szervezet misszióparancsa a következőképpen hangzott: Segítsük az ifjakat abban a munkában, amelyhez képességeket és talentumokat kaptak!
Ez ma is időszerű cél, ha figyelembe vesszük a világszéles egyház Ifjúsági Osztályának küldetésnyilatkozatát: Felelősségünk az ifjakat üdvözítő kapcsolatra vezetni Jézus Krisztussal, és segíteni őket abban, hogy örömmel fogadják az elhívást a szolgálatra.”
Az egyháznak sosem lesz fontosabb feladata az embertársakért végzett megmentő szolgálatnál. Ezt a küldetést egyházatyáinktól örököltük, ezért tekintünk felelősséggel gyermekeinkre és fiataljainkra, akik nem csak a jövőjét képezik az egyháznak, hanem a jelenét és a lelkét is.
Felhívás: Írj ma levelet egy gyülekezeti ifjúnak, és bátorítsd őt, hogy a kapott talentumát felhasználva vegye ki a résztét a missziómunkából! Imádkozz ezért az ifjúért!
Dorin Cristea, Moldvai Egyházterület
Napnyugta: B 20:00, CT 19:50, IS 19:59, MS 20:10, CJ 20:14, SM 20:18, DJ 20:10, AR 20:22