myBible logó myBible
Fiókom

2021. augusztus 26., csütörtök

HASZNÁLD FEL A RENDELKEZÉSEDRE ÁLLÓ ESZKÖZÖKET!

„Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.” (Zsolt 102:19)

Egyházunk alapítói különleges figyelmet szenteltek a gyermekek és az ifjak nevelésére. Elsőként James White ismerte fel egy ifjaknak szóló folyóirat szerkesztésének szükségességét, és mindezt egy olyan korban, amikor a hírközlés legelterjedtebb formáját a nyomtatványok képezték. A Youth Instructor („Az ifjúságvezető”) című folyóirat első száma 1852-ben került ki a nyomdából. Az ifjak képzésére fordított figyelem az első helyen állt az egyházvezetők elfoglaltságai között, már az egyház 1863-ban bekövetkezett hivatalos megszervezése előtt.
W. N. Glenn gyermekfolyóiratot szerkesztett 1890-ben Our Little Friend (A mi kis barátunk) címmel. Abban az időben viszonylag kezdetleges és hosszadalmas volt a nyomdai munka, ezért szinte csodával határos, hogy ez a kiadvány hetente megjelenhetett! Ennek nagyon egyszerű oka volt: a folyóirat hasábjain különböző korosztályú gyermekeknek szóló történetek és elbeszélések jelentek meg, amelyek fontos eszközöknek bizonyultak a szombatiskolában. A szombati program egyik elengedhetetlen részét képezték a történetek, és a gyermekek kifejezetten örültek az ilyen módon kapott tanításnak.
Manapság számos keresztény eszköz és forrás áll a tanítók rendelkezésére, és a gyermekek is türelmetlenül várják a szombati találkozókat. Mindannyiunk előjoga különleges alkalmakat felkínálni az imádat idején, hogy a Szentírás igazságai a lehető legélénkebb színekben kerüljenek a gyermekek elé bemutatásra. Kövessük elődeink példáját, és figyeljünk arra, hogy a gyermektörténetek egyetlen szombati találkozóról se hiányozzanak. Az istentiszteleteken kínáljuk fel nekik a figyelmünket és az időnket, mert így mindig értékesnek, értékeltnek és szeretettnek fogják érezni magukat a gyülekezetben.
Szeretnénk ma hálát adni az Úrnak azokért az eszközökért, amelyeket rendelkezésünkre bocsátott. Imádkozzunk, hogy segítsen ezeket hatékonyan felhasználni!
Felhívás: Keress a könyvtáradban egy gyermekeknek szóló történetes könyvet, és ajánld fel a tanítóknak, hogy a következő szombaton elmondasz egy történetet a gyermek-szombatiskolában.
Dorin Cristea, Moldvai Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.