2021. augusztus 25., szerda
NE ADD FEL AZ ÁLMODAT!
„Uram, te vagy Istenem, magasztallak, dicsérem nevedet! Mivel csodát cselekvél, örök tanácsaid hűség és igazság.” (Ésa 25:1)
A Generál Konferencia 1907-ben döntött először egy az Egyesült Államokon kívüli tanácskozás megszervezéséről. A találkozóra a svájci Gland helységben
levő szanatóriumban került sor. Az egyik fontos napirendi pont az egyház ifjainak a jövőre és a szolgálatra való felkészítésére vonatkozott. Építő jellegű megbeszélések folytak, melyek végén a következő nyilatkozatot fogadták el: „A mű előrehaladása és nagyszámú munkás képzése érdekében megalakítunk egy új ügyosztályt, melynek neve: a Generál Konferencia Ifjúsági Osztálya.” Az új osztály igazgatójának az ifjúsági munka egyik fáradhatatlan személyiségét, Milton Kern professzort választották.
A. G. Daniels, a Generál Konferencia akkori elnöke még ugyanabban az évben ifjúsági értekezletet hívott össze az Ohio állambeli Vermontba, amelyen több mint 100 delegátus vett részt a kilenc unióból. Az egyház történetében először érezhették az összejövetelen részt vevő ifjak, hogy egy világszéles szervezet tagjai, akik sokkal többet tehetnek az egyházért.
Az egyik felszólaló a következő szavakat intézte az egybegyűltekhez: „Ez a legérdekesebb találkozó, amelyen valaha részt vettem! Régóta várom a pillanatot, hogy vezető testvéreink – félretéve a terheket és felelősségeket – külön időt szakítsanak arra, hogy megbeszéljük e nagyon fontos munka – az ifjakért végzett szolgálat – részleteit.” Ő volt Luther Warren, aki 28 évvel korábban barátjával, Harry Fennerrel lefektette az Önkéntes Adventista Misszionáriusok Társaságának alapjait. Most pedig valóra vált az álmuk.
Nagyon szép lenne, ha sosem adnád fel azon álmodat, mely szerint Istent szeretnéd szolgálni!
Imádkozz a gyülekezet azon ifjaiért, akik szeretnének Istennek szolgálni!
Imádkozz, hogy Isten rájuk vonatkozó álma is teljesüljön!
Felhívás: Bizonyára a te gyülekezetedben is vannak ifjak, akik arról álmodoznak, hogy egyszer majd Istenért is tehetnek valamit. Válassz ki egyet közülük, és segíts neki megvalósítani az álmait!
Dorin Cristea, Moldvai Egyházterület