2021. augusztus 15., vasárnap
A VÁLTOZÁS LEHETŐSÉGE
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” ( Jn 3:16)
A ’70-es években a Revue Adventiste című folyóirat számolt be a következő történetről. 1947-ben, Brazíliában egy csupán két hónapja özvegyen maradt terhes nő ikreknek adott életet, de szülés közben meghalt. Juant a Frias nevű család vette örökbe, Armandot pedig a gazdag Escalentes család.
Frias-ék nem igazán fogadták be a gyermeket, sőt, a család megvetette őt, aminek következtében Juanból bűnöző lett. Az idejét hol börtönben, hol szabadon töltő 26 éves Juan végül szörnyű dologra vetemedett: elrabolt egy 3 és egy 5 éves gyermeket, s miközben a 20.000 dolláros váltságdíjara várt, megölte őket.
Ez idő alatt Armando gazdag, jól képzett fiatalemberré cseperedett. Egyik nap a Jornal do Brasil napilap első oldalán megdöbbenve fedezte fel a saját fényképét! Később tudta meg, hogy Juan valójában a testvére. Az események hatásától mélyen lesújtva három héten át gyötrődött, majd eltervezte, hogy nevelőapja kapcsolatai révén bejut testvéréhez a börtönbe, és felajánl neki egy… cserét. Armando 8 látogatásra kapott engedélyt, és minden egyes vizit alatt kedvesen beszélt a fogolyhoz. Végül feltárta kilétét. Amikor előadta tervét, Juan keserves sírásra fakadt. Hallani sem akart róla! A kitartó kérlelések következtében aztán mégis magára öltötte testvére ruháit meg a parókát. Távozásakor Armando így búcsúzott el tőle: „Ne feledd, hogy mostantól már nem a saját életedet éled, hanem az enyémet. És ne feledd, hogy többé nem létezik az, aki meg fog halni érted. Élj tehát a szeretetemhez méltóképpen.”
Két héttel később, 1973. július 28-án Rio Grande zsúfolásig telt törvényszéki tárgyalótermében a bíró kihirdette „Juan Frias” fölött az ítéletet: akasztás általi halál. Abban a pillanatban, valahol a teremben egy elegáns fiatalember valósággal összeroppant az érzelmek súlya alatt: meg nem érdemelt ajándékot kapott.
Ez az igaz történet Krisztus érted hozott áldozatát szemlélteti. Ma ezt az ajánlatot kaptad te is. Elfogadod a cserét?
Imádkozz minden nap a zűrös múlttal rendelkező fiatalokért!
Felhívás: Élj az ajándékba kapott új élethez méltóképpen!
Pop-Coman Ionuţ, Észak-erdélyi Egyházterület