2021. augusztus 8., vasárnap
GOODLOE H. BELL (1832–1899)
„Fiam, ne távozzanak el a te szemeidtől, őrizd meg az igaz bölcsességet és a meggondolást!” (Péld 3:21)
Goodloe Bell 1832-ben született Watertownban (New York állam). Ő volt a Goodloe család 12 gyermeke közül a legidősebb. Később a szülei átköltöztek a Michigan állambeli Ottawába. Bell a család farmján dolgozott, emellett Grand Rapids helységben tanítói és tanfelügyelői állása is volt 1854 és 1860 között. Felesége halála, valamint súlyos betegségei miatt 1866-ban kapcsolatba került a Battle Creekben levő Reform Egészségügyi Intézettel. Itt ismerte meg az advent hitet, egy évvel később pedig elfogadta Jézust személyes Megváltójának, megke-
resztelkedett, és az Adventista Egyház tagja lett.
Felépülése után tanítói állást kapott a helybéli adventista iskolában. Rövidesen ő lett az ifjúságvezetőknek szóló kiadvány szerkesztője, valamint a Battle Creek-i szombatiskola vezetője. A Generál Konferencia kincstárnokaként is szolgált, később pedig ő lett az Egészségügyi Intézet igazgatója.
Abban az időben írta róla Ellen G. White: „Bell testvértől sokkal többet várnak el, mint amennyi általában egy személytől elvárható.” Noha több ügyosztályban is dolgozott, egész életét az ifjakért végzett szolgálatra szentelte, egészen 1899ben bekövetkezett haláláig. Számos diákja nyilatkozta, hogy Bell szolgálata pozitív hatással volt rá. Ellen G. White pedig így írt Bell testvérről: „Úgy mutatták be nekem őt, mint egy gyertyát, amelynek a lángja számos más gyertyát lobbantott lángra” (Special Testimony to Battle Creek Church [1882]).
Imádkozz ma az egyház oktatási intézményeiért, hisz az oktatás a rendelkezésünkre álló egyik leghatékonyabb missziós eszköz.
Felhívás: Gondolj ma egykori tanáraidra és mentoraidra, és keresd a módját, hogy köszönetet mondj nekik!
Csiki Csaba János, Dél-erdélyi Egyházterület