2020. március 5., csütörtök
Március 5 - Hol van Ábel, a testvéred?
„És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?” (1Mózes 4:9)
Egyszer a Valenciai Egyetem filozófiai és irodalmi karának vallástanára úgy magyarázta a Kain és Ábel közti incidenst, mint egy mítoszt, ami a történe lem előtti vadászok és gazdák közti gondokra utalt. Én nem tudtam csöndben maradni a történet mitikus értelmezése hallatán, és az óra befejeztével odamentem a tanár asztalához, és néhány megjegyzést tettem a szereplők ihletettségével és lelki értékével kapcsolatban. Az oktató meglepő módon megígérte, hogy a következő alkalommal elmagyarázza a Szentírás ihletettségét, és mikor ez megtörtént, kereken ellentmondott mindannak, amit addig tanított.
Kain és Ábel történetének különleges prototipikus értéke van. Tényekkel, szavakkal és magatartásformákkal találkozunk benne, amiknek bevezető jelentőségük van: a vallásnak, az imádatnak, az áldozatoknak, az irigységnek, az erőszaknak, a szolidaritás hiányának és a halálnak. De az Újszövetség és főleg maga Jézus valós, létező emberek történelmi kontextusába helyezi Kaint és Ábelt, és a tetteik egy viselkedési mintát adnak, amit nekünk figyelembe kell vennünk.
Miután Kain drámaian megölte öccsét, Ábelt, a Teremtő kérdőre vonta: „Hol van Ábel, a testvéred?” – érdeklődött tőle az Úr, ezzel is reagálásra ösztönözte Kaint, hogy szembesítse a tettével, és fájdalommal, megbánással vallja be a bűnét. De a történelem kezdetén elhangzó válasz („Nem tudom! Hát őrzője vagyok én a testvéremnek?”) megnyitotta a jogsértés előtt az utat, ami az emberiséget két összetűzésben álló csoportra osztotta: a kainitákra és az áldozatokra, az elnyomókra és az elnyomottakra, a győztesekre és a legyőzöttekre, a részvéttelenekre, a közönyösekre és az együttműködőkre, támogatókra.
A Teremtő kérdése továbbra is itt visszhangzik az emberiség történelmén keresztül. Még mindig itt zeng a mindennapi híreken át: „Hol van Ábel, a testvéred?” Itt nem úgy avatkozik közbe Isten, mint egy csökönyös gyermekét kereső apa, hanem mint aki felelősségtudatot vár el. Kézben tartja az irányítást, megköveteli egyiktől a másik felé tanúsított védelmet és együttérzést. És bár a mennyei Atya elkezd intézkedni, mikor a kainizmus drámai megnyilvánulásával szembesül, elvárja az emberek elkötelezett és meleg szívű válaszait, anélkül, hogy figyelmen kívül hagynának valakit, megalázás és szúrós helyretevések nélkül, kifogások és késlekedések nélkül.
Ne legyél közömbös a felebarátod szenvedésével szemben. Kérd az Urat, hogy ma segítsen neked észben tartani, hogy te a testvéred őrzője vagy.