myBible logó myBible
Fiókom

2020. március 3., kedd

Március 3 - Báránybőrök

„És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket.” (1Mózes 3:21)


A megkísértés és az elbukás története után Mózes I. könyve 3. fejezetében öt epizód sorjázik Ádám és Éva bűnét követően: 1) Isten az emberpár keresésére indul, és megkérdezi: „Hol vagy?”, 2) kihirdeti az ősevangéliumot, 3) elmondja a nőnek és a férfinak, milyen következményekkel jár a bűn, 4) betakarja a pár meztelenségét az állatbőrökből készített öltözékkel, 5) és kiűzi őket az Éden-kertből, ahol az élet fája van, és kerubot állít oda egy villogó lángpallossal. Ezeket a történeteket a megoldások és orvoslatok kerete közt kell értelmezni, ahogy Isten gondoskodott az emberiség új helyzetéről. Közvetlenül a bűneset után végezte el, és üdvözítő jelentést hordoznak, amelyekkel megkezdődik a megváltási terv hosszú
útja.
Ami elsőnek tűnik fel, hogy ősszüleink az engedetlenségük után szégyenkeztek amiatt, hogy meztelenek voltak. Ellen G. White ezt írja erről: „A fényruha, amely eddig övezte őket, most eloszlott, és hogy helyettesítsék, öltözetet igyekeztek készíteni maguknak, mert ruha nélkül nem kerülhettek Isten és a szent angyalok elé.” (Pátriárkák és próféták, 57. o.) Nyilvánvaló, hogy elvesztették az ártatlanságukat, és most, hogy meglátták, szégyenteljes fedetlenségük a bűn megismerésének eredménye lett, de amitől igazán szégyenkeztek, az a lelkük meztelensége, bűnös lelkiismeretük volt, ezért akarták csendben lecserélni az elvesztett fényruhát fügelevelekből készített öltözetre.
Így talált rájuk a Teremtő, alulöltözötten, a kert fái között bujkálva, testüket ügyetlenül eltakarva. Isten nem adhatta vissza nekik a fényruhájukat, de bőrből öltözéket készített, amihez állatokat áldozott fel. A haláluk elfedte a törvényszegésüket, és az összevarrt leveleket helyettesítette, és ez volt a megváltási terv első kegyetlen áldozata, a bűn jóvátételének első kiontott vére, az Üdvözítő önmaga feláldozásának egyfajta előképe. Ádám és Éva rájött arra, hogy a vétek jóvátételéhez és a bűn elfedezéséhez valakinek meg kell halnia. Így jött létre az egész Ószövetségben megtalálható áldozati rendszer. Isten Bárányának áldozati halálára utaltak azok a bőrök, az igazságosság palástjára, amivel Krisztus a bűnös ember szennyes ruháját kicseréli, és a fehér, tiszta ünnepi öltözetekre, amikkel majd a Bárány menyegzőjére belépünk.
Igen, „van Isten az égben”, aki megtisztít bennünket a bűntől. Ma adj hálát neki ezért az áldásért!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.