myBible logó myBible
Fiókom

2021. augusztus 4., szerda

JAMES WHITE (1821–1881)

„És hallám az Úrnak szavát, aki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!” (Ésa 6:8)

Idős, komoly arcú, szakállas férfiak – valahogy így képzeltem el egyházunk pionírjait. Ezt a képet láttam számos folyóirat meg könyv lapjain, viszont nem  ez tükrözi a teljes valóságot. Krisztus tanítványaihoz hasonlóan a pionírjaink is nagyrészt fiatalok voltak.
James White (1821–1881) például 15 éves korában keresztelkedett meg, 21 évesen abbahagyta tanítói munkáját, és az igehirdetésnek szentelte életét, „felfegyverkezve” három prédikációs sorozattal, egy kölcsönkapott lóval, és néhány foltozott ruhával. Nem mindig részesült szívélyes fogadtatásban, néha pedig olyan emberek miatt került veszélybe, akik hógolyóval és különböző tárgyakkal dobálták. Az ifjú James még hiányos képzése ellenére is folytatta szolgálatát, és a hat hétig tartó sorozata nyomán ezer ember tért meg. 22 éves korában lelkésszé szentelték, és később ő lett a Hetednapi Adventista Egyház egyik alapító tagja. Ilyen emberekkel dolgozott Isten az igehirdetés érdekében.
Az idő telik… Mi hogyan készíthetnénk fel a gyermekeinket, és ösztönözhetnénk őket arra, hogy már ifjú korban vallják meg Krisztust az emberek előtt? Isten még mindig ezt kérdezi: „Kit küldjek el, és ki megyen el nékünk?”
Uram, adj erőt ifjaidnak, hogy melletted maradjanak, és bátran, Szentlélekkel telten szolgáljanak Téged!
Felhívás: Imádkozz ma a missziómunkában részt vállaló fiatalokért! A következő szombatra készülj egy bátorítással a számukra!
Alexandru Țopârlan Dobrin, Dél-erdélyi Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.