ISTEN GYERMEKEI

„És fogadást tőn, mondván: Seregeknek Ura! Ha megtekinted a te szolgáló leányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgáló leányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én őt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az ő fejét soha!” (1Sám 1:11)

Szentírás egyik megható jelenetében Anna térdre borulva önti ki szíve keserűségét Isten előtt, és választ vár imájára. Viszont amennyire megható a könyörgése, annyira meglepő az elhatározása is, miszerint kész lemondani hőn
vágyott fiáról, és még abban a pillanatban Istennek szentelni őt.
Ha időt szakítunk, és megvizsgáljuk, mi áll abszurdnak tűnő odaadása mögött, hatalmas igazságot fedezhetünk fel. Az Istentől kapott áldásokra, de különösen a gyermekeinkre vonatkozóan azt tanulhatjuk meg Annától, hogy jog szerint az Istenéi, mert Tőle kaptuk őket. Igen, gyermekeink, akár kaptuk, akár a szintén Tőle kapott talentumaink felhasználásával nyertük őket, tulajdonképpen mind az Övéi. Éppen ezért, e valóság beismerésének jeleként mondja az Úr: „Megemlékezzél a szombatnapról…” (2Móz 20:8). „Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba!” (Mal 3:10).
E szempont alapján Anna gesztusa már nem tűnik ellentmondásosnak, sőt értelmet nyer és arra késztet, hogy mind a családban, mind pedig a gyülekezetben úgy tekintsünk a gyermekekre, mint akik Istenéi, úgy viszonyuljunk hozzájuk, mint Isten ajándékaihoz, amelyekkel megáldotta családunkat és a gyülekezetet. Uram, munkáld bennünk a hálát a Tőled kapott áldásokért, valamint a gyermekekért, akikkel megajándékoztál a családban és a gyülekezetben! Segíts, hogy
ez a hála látható legyen a gyermekeinkről való gondoskodásunkban is!
Felhívás: Imádkozz egyházterületed és gyülekezeted ifjúsági vezetőiért! Ha van lehetőséged, bátorítsd őket!
Papadopol Mihai Liviu, Munténiai Egyházterület