2021. július 5., hétfő
FENSÉGES KEGYELEM…
„És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.”( Jn 1:16)
John Newton megtapasztalhatta, mit jelent Isten nagy kegyelme. „Mily fenséges a kegyelem, ily elveszett érdemtelent, hogy szerethet az ég…”
Már 7 éves korában elveszíti édesanyját, 11 éves korában pedig elszegődik egy hajóra, ahol fegyelmezetlensége miatt számos kellemetlen tapasztalatot szerez, nem hajlandó elfogadni a szabályokat, lázong. A hajóról a haditengerészethez kerül, ahonnan megszökik, de elfogják, elítélik, és végül rabszolga-kereskedők hajójára kerül, ahol istentelen, erkölcstelen életet él. Később így vall élete ezen időszakáról: „Minden erőmmel vétkeztem, és azon voltam, hogy másokat is bűnre vezessek.”
Egy napon nagyon nehéz helyzetbe kerül, élelemért kell koldulnia, és szakadt ruhákban kénytelen járni. Végül újból hajóra szegődik, ahol egy heves vihar közepette eszébe jut a bibliai ige: „Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette… Én is a ti nyomorúságotokon nevetek” (Péld 1:24–27). Ekkor kezd el imádkozni Isten irgalmáért, és megtapasztalja imája meghallgatását. Itt kezdődik el a megtérése. Prédikálni kezd, és mindenkinek hirdeti „Isten jelenlétét az emberi életben”. Hátat fordít a matrózéletnek, liverpooli otthonában bibliatanulmányozásokat tart, és keresztény himnuszokat ír, melyek közül a legismertebb a „Mily fenséges a kegyelem” című ének.
Talán nem éltük át azt, amit Newton, de szükségünk van Isten kegyelmére. Szükségünk van arra, hogy a Szentlélek átalakítsa az életünket. Gyakran imádkozunk Isten kegyelméért, de vajon hányszor kínáljuk fel a kegyelmet embertársainknak is? Minden bizonnyal vannak fiatalok a gyülekezetben, akiknek át kell élniük a megtérés tapasztalatát, és szükségük van a támogatásunkra.
Kérd imában Istent, hogy adjon neked nyitott szívet az ifjak, a lázadók, az engedetlenek és a fegyelmezetlenek iránt. Ő csodát tehet, és emberek fognak megváltozni az Ő dicsőségére.
Felhívás: Ma különösen azokért az ifjakért imádkozz, akik elhagyták a gyülekezetet! Ha alkalmad adódik, mondd el nekik, hogy Isten hazavárja őket.
Sorin Bălăceanu, Moldvai Egyházterület