myBible logó myBible
Fiókom

2020. február 15., szombat

Február 15 - Az ég és a föld teremtése

„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (1Mózes 1:1)

A hét elbeszélésének preambuluma vagy címe ez az 1. vers, melyben az Alkotó lehetővé tette az életet a Föld nevű bolygón: „Kezdetben teremtette Isten…” Ezzel azt a pozitív tényt jelzi, amit minden más követ ezután: az Úr teremtett: előállította azt az eredeti és egyetemes anyagot, amiből a mennyet és a földet is megalkotta. Ily módon és mindenekelőtt elutasítható az anyag független létezése, melyet minden ősi kozmogóniai rendszerben örökké együtt létezőnek tartanak az istenséggel.

A börésit = „kezdetben” jelentésű szó után itt nem áll, mint általában, egy kiegészítés, mert ez az abszolút kezdet megjelenítése, miként János 1:1-ben. Ez az idő minden lény, véges teremtmény kezdete, ami Őbenne bontakozik ki. A bárá „teremt” ige esetében, ami eredetileg „elvág”-ot jelent, nem feltétlenül vonja maga után azt, amit a mi „teremt” szavunk, egy már létező anyag hiányát. Azonban mikor ez az ige egy már létező anyag felett gyakorolt tevékenységet nevez meg, olyankor már egy másik igei formát használ, aminél az ember az alany, és a kiegészítés az anyag maga, amin a tevékenységet végzi, míg az itt használt alaknál mindig Isten az alanya, és a kiegészítés az a szó, amivel a végbement tett eredményét jelöli. Kapcsoljuk össze az abszolút alapelv elgondolásával, ahogy a szöveg is teszi, a bárá igei cselekedet nem jelenthet mást, mint magát az anyag kezdeti kialakulását. Végül „az eget és a földet” kifejezés mindig a világegyetemre és annak egészére utal az Ószövetségben. Ebből fakadóan a Szentírás első verse kategorikusan meghatározza, hogy Isten teremtette az univerzumot.

De manapság túl könnyen kételkednek abban, hogy Ő alkotta meg a mennyet és a földet. Nem is szoktak erről beszélni. Sőt, minél nagyszerűbb az emberiség munkája, annál kevésbé értékelik az isteni csodákat. Időnként feltűnik ma is az a kihívást jelentő retorika, mint Bábel tornya építőinek szónoklata, akik azt hitték, hogy a technológiai fejlődésük felhatalmazza őket arra, hogy versenyre keljenek a mennyei Atyával.

De „van Isten az égben”, mikor a világ el is utasítja az Úr teremtői hatalmát. Ő ott van, és készen áll, hogy beleavatkozzon az emberek életébe, mikor ők igyekeznek kihívás elé állítani az uralmát, ahogy Bábel tornya építésénél is történt.

Fedezd fel a mennyei fennhatalmat a létezésedben. Ez majd segít az életed jobb megszervezésében.

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.