2021. május 22., szombat
VOND BE A GYERMEKEKET ÉS AZ IFJAKAT A BIZONYSÁGTEVÉS MUNKÁJÁBA!
„Azért küldtem hozzátok Timótheust, ki nékem szeretett és hű fiam az Úrban, aki eszetekbe juttatja néktek az én utaimat a Krisztusban, amint mindenütt, minden gyülekezetben tanítok.” (1Kor 4:17)
Abban az időben, amikor a házaló kereskedés a virágkorát élte, az Egyesült Államokban élő egyik tapasztalatlan és fogyatékkel élő fiatalember elhatározta, hogy a legjobb eladási ügynök lesz belőle. Ehhez Bill Porternek csupán annyira lett volna szüksége, hogy kiváló autóvezető legyen, jól tudjon járni és beszélni. Ám e tulajdonságok közül egyikkel sem rendelkezett. Csupán egy valamije volt, de az bőségesen: kitartása. Azzal a vággyal vágott neki ennek a kalandnak, hogy ő lesz a legjobb. Biztosan kinevette volna bárki, ha tudomást szerez a szándékáról. Ő azonban tudta, hogy a siker titka az, hogy törekedni kell a csúcsra, állandó erőfeszítéseket kell tenni, és nem szabad elcsüggedni. És igaza volt. Teljesült az álma, és végül a legjobb eladási ügynöknek kijáró díjra jelölték. 2002-ben jelent meg „A házaló” című film, ami arról szól, hogy az életben a fogyaték sosem jelent legyűrhetetlen akadályt.
A gyülekezetben a fiatalok az Úr által ránk hagyott kincset képezik. Ott, ahol egy felnőtt feladja, ahol témát vagy munkát változtat, ott egy fiatal fog tovább dolgozni. Nehogy azt gondoljátok, hogy hiúságból próbálnak bizonyítani a felnőttek vagy a lányok előtt. Különleges kegyességet sugallhattok nekik.
Azok a gyermekek és fiatalok, akik megismerkedtek a könyvosztással, vagy szokásukká vált imádkozni azokért, akiket meglátogatnak, mindig elégtételt fognak találni az evangélium hirdetésében. Bennük nincs szégyenkezésből fakadó visszatartás, mint például a felnőttekben. Az ifjú könnyen túlteszi magát egy viszszautasításon vagy egy rosszindulatú megjegyzésen.
Képezzétek hatékony misszionáriusokká a gyülekezet gyermekeit. Beszéljetek nekik a bizonyságtevés nyújtotta örömökről, és arról hogy az Úr miként változtat meg életeket. Meg fog lepni a hatékonyságuk, és a Teremtő neve dicsőítve lesz! Urunk, add, hogy ifjaink vegyék ki részüket a gyülekezet missziómunkájából!
Felhívás: Készíts olyan missziós programokat, amelyekbe bevonhatod a fiatalokat is.
Paul Balaban, Bánáti Egyházterület
Napnyugta: B 20:44, CT 20:32, IS 20:47, MS 20:57, CJ 21:01, SM 21:08, DJ 20:53, AR 21:09