myBible logó myBible
Fiókom

2021. május 16., vasárnap

IMÁDKOZOM ÉRETTED!

„Igen örül az igaznak atyja, és a bölcsnek szülője annak vigadoz. Vigadjon a te atyád és a te anyád, és örvendezzen a te szülőd!” (Péld 23:24-25)

Kétezerben még egyetemista voltam. A vizsgaidőszak sok stresszel járt számomra. Buzgón imádkoztam, szerettem volna jó példát nyújtani a társaim és
a tanáraim előtt. Nagyon sok bátorításra volt szükségem. Ebben a helyzetben fogtam a telefonkártyámat, kerestem egy nyilvános telefonkészüléket, mert szerettem volna elbeszélgetni azzal, aki leginkább megért: az édesanyámmal. Elmondtam neki, hogy milyen vizsgáim lesznek, beszéltem a tanárok szigoráról, de a félelmeimről is, hogy talán nem leszek képes átvenni a teljes anyagot, mivel ki vagyok merülve…
Mennyi félelmemről és gyötrelmemről kellett hallania drága édesanyámnak a négy egyetemi év alatt! Mára már elfelejtettem azokat a nehéz napokat, viszont még mindig a fülemben, sőt a szívemben csengenek édesanyám szelíd szavai:
„Nyugodj meg, lányom! Az Úr gondodat viseli!” Azonnal fellélegeztem, mert tudtam, hogy számára böjtnapok következnek. És nem hiszem, hogy sikerült köszönetet mondanom édesanyámnak életem minden sikerrel vett vizsgája után, de hála az Úrnak, még megtehetem.
„Bármennyi áldást ad is az Úr, végtelen raktára van még azon felül is, kimeríthetetlen forrása, ahonnét meríthetünk” – olvassuk a Bizonyságtételek 5. kötetének 71. oldalán. Megtörténhet, hogy épp ma állsz nehéz „vizsga” előtt. Ne feledd, hogy Isten az egész földet látja, és úgy alakítja a körülményeket, hogy azok Hozzá vezessenek bennünket!  Ha  támogatásra,  erőre,  reménységre  van  szükségünk, Ő mellettünk áll!
Nem minden egyetemista fiatalnak vannak támogató szerettei. Ma eldöntheted, hogy „örökbefogadó szülő” leszel egy diák számára, akit imáiddal és bátorító üzeneteiddel támogatsz egy egész tanéven keresztül, a vizsgaidőszakban, és akár meg is hívhatsz magadhoz egy közös étkezésre.
Áldd meg, Uram, az adventista egyetemistákat és az Amicus Diákegyesületet!
Felhívás: „Fogadj örökbe” egy egyetemistát! Tegyél meg minden tőled telhetőt annak érdekében, hogy megérezze, bármikor számíthatsz rá!
Mihaela Zaha, Bánáti Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.