myBible logó myBible
Fiókom

2021. május 8., szombat

FEKTESS BE GYERMEKEIDBE ÉS UNOKÁIDBA!

„A véneknek ékessége az unokák, és a fiaknak ékessége az atyák.” (Péld 17:6)

Ezernyolcszáznegyvenhét március 3-án Bell asszonynak nem állt módjában értesíteni a férjét arról, hogy megszületett a fiúk, Alexander, mivel akkoriban még nem találták fel a telefonkészüléket.
A gyermek a neveltetését jobbára a családtól kapta, az édesanyjától, az édesapjától és a nagytatájától. Enyhe nagyothallása ellenére édesanyja kiválóan zongorázott, és ezzel arra tanította meg a gyermekét, hogy nincs lehetetlen. Alexander is megtanult zongorázni, a család zenésze lett. Nagyapja és édesapja kiváló szónoki és helyesírási tehetséggel volt megáldva, s így a gyermekben is érdeklődést keltettek e területek iránt. A hallással és a beszéddel kapcsolatos tanulmányok vezették el a hallókészülékkel végzett kísérletekhez. Alexander Graham Bell később feltalálta a telefont, a hallásproblémákkal küzdő személyek számára kidolgozta a beszéd megtanulásának technikáját, feltalálta a beszédés a fénykép-fonetikai készüléket.
Gyermekés ifjúkora mély nyomott hagyott a lelkében. Felfedezései nagy áldást jelentenek a világ számára. Alexander szüleinek és nagyszüleinek befektetései idővel megtérültek.
A gyermekeidre és unokáidra gyakorolt befolyásod zsenge korukban annyira erőteljes lehet, hogy emberi megvalósítások segítségével le sem mérhető. Csak az örökkévalóság fogja kideríteni a kitartás, határozottság, bátorság, bizalom, jóság, türelem és szeretet befektetéseit… Nem szabad elfelejtened, hogy az emberi erőfeszítésnek mennyei erővel kell egyesülnie. Ha ezt a lelki képletet alkalmazzuk, sosem fogunk csalatkozni, sőt, napról napra növekedni fogunk Annak mértékére, Aki a legnagyobb befektetést eszközölte mindannyiunk érdekében.
Urunk, ma a Te kezedbe helyezzük magunkat, és kérünk, hogy bölcsességed drágagyöngyei valósuljanak meg az életünkben, és az unokáink váljanak a nagyszülők „ékességeivé”, a fiak pedig az atyák „ékességeivé”.
Felhívás: Olyan gyakorlati módszereket találj, amelyek révén hidakat építhetsz a nemzedékek között!

Doina és Pavel Memete, Bánáti Egyházterület
 
Napnyugta: B 20:28, CT 20:17, IS 20:30, MS 20:40, SM 20:51, DJ 20:37, AR 20:52
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.