myBible logó myBible
Fiókom

2021. május 3., hétfő

CSAK SZEMTŐL SZEMBEN

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.” (1Kor 13:12)

Létezik-e tisztább kép a tükörképnél? Nehéz elképzelni, hogy van jobb eszköz, amivel oly részletesen megtekintheted saját ábrázatodat. Viszont a szövegből azt értjük meg, hogy a földi lét legjobb ismerete is csak tökéletlen, zavaros, homályos.
Pál apostol szembeállítja azt, amit hiszünk, birtoklunk és ismerünk azzal, amit lényegében az igazi hit jelent. Hogyan sikerült megörökítenie ezt a képet? Az általa írt tizennégy újtestamentumi levélben az apostol folyton emlékeztet megtérésének tapasztalatára. Mielőtt Pál a damaszkuszi úton találkozott volna Jézussal, azt hitte, hogy tiszta képe van a munkájáról és a hitéről. A tapasztalata után azonban már egészen másképp nyilatkozik ezekről.
Az örök igazságokkal kapcsolatos ismeretünk most még homályos és sötét ahhoz viszonyítva, amilyen lesz majd a menny. Látásmódunkat elhomályosítják az emberi lét bűnből eredő gyengeségei, és az értelmi képességet még a helytelen magatartások is gyöngítik, ezért a lelki felfogásunk is meggyengül.
A páli látásmód még a jelenlegi, részleges igazságismeret kontextusában is derűlátó. A Szentírás embereiként gyakran érezzük, hogy korlátolt ismerettel rendelkezünk a bibliai igazságokkal kapcsolatosan. Ettől eltekintve sokszor kísértve érezzük magunkat, hogy a vétkezővel szemben a lelki élet összes területére vonatkozóan abszolút ismerettel rendelkező magatartást tanúsítsunk.
A mai szöveg szerint hitünk próbája az, amikor meg kell értenünk egy tévedő fiatalembert vagy egy fiatal lányt, mivel mi csak részleges ismerettel rendelkezünk. Éppen ezért, mielőtt tanáccsal vagy jól célzott cselekedettel „segítenél” neki, ne feledd, hogy neked sincs teljes ismereted, mivel az abszolút ismeret a csillagokon túl van.
Felhívás: Határozd ma el, hogy egy számodra ismeretlen területről olvasol valamit! Próbálj felfedezni minél több érdekes dolgot, és ha alkalmad adódik, oszd meg azt másokkal is!
Daniel Daniliuc, Moldvai Egyházterület
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.