myBible logó myBible
Fiókom

2021. május 2., vasárnap

HASONLÓAK

„És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” (1Móz 1:26)

Nyolc évvel ezelőtt türelmetlenül vártuk első gyermekünk, Ianis születését. Kíváncsi voltam, hogy hasonlít-e rám, vagy Siminára, a feleségemre. Miközben meglehetősen foglalkoztatott a dolog, eszembe jutott 1Móz 1:26 verse, amely épp az én helyzetemhez hasonló témáról beszél. Vajon mennyire foglalkoztatta Istent az, hogy milyen lesz majd a teremtés koronájának, az embernek az ábrázata? Fontos volt-e számára ez a szempont? Isten milyen céllal teremtette az embert különbnek minden addig megalkotott lénynél?

A teremtés korábbi momentumaitól eltérően az ember teremtésekor Isten egy teljesen más modellt követett. Ebben az esetben egy a korábbiaktól eltérő személyes kijelentés hangzik el: „Teremtsünk!”. Isten a pluralitást választja, egy olyan mennyiségi fogalmat, amely lényünk alapjaiba vési három Személy egységét. Ami pedig a családomat illeti, bár a feleségemmel megpróbáltuk „leosztani” a külső hasonlóságokat és különbözőségeket, később egy másik gondolat is megfogalmazódott bennünk, éspedig az, hogy fog-e hasonlítani hozzánk a temperamentum, a jó és a rossz tulajdonságok szempontjából is?

Íme, egy ide illő idézet: „Az apák és anyák saját jellemüket tanulmányozhatják gyermekeikben. Gyakran megalázó tanításokat olvashatnak, amidőn saját tökéletlenségeiket megismétlődve látják fiaikban és leányaikban. Miközben igyekeznek elnyomni és helyesbíteni gyermekeik örökölt gonosz hajlamait, a szülők kérjenek Istentől kétszeres türelmet, kitartást és szeretetet” (Ellen G. White, Boldog otthon, 173. o.).

Ma, amikor térdet hajtasz, kérd életed Urát, adja meg, hogy családod vagy gyülekezeted legalább egy ifjú tagjára olyan mértékű hatást gyakorolhass, amilyen mértékben hasonlít az életed Krisztusra.

Felhívás: Gondolj egy olyan jellemhibádra, amit nem szeretnél viszontlátni gyermekeidben vagy a gyülekezet ifjaiban, és kérd Istent, hogy segítsen legyőznöd azt.

Daniel Daniliuc, Moldvai Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.