2021. április 27., kedd
GENERÁCIÓKAT ÖSSZEKÖTŐ KAPOCS
„És látván, eléjük siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.” (1Móz 18:2)
Keleten a tisztelet kifejezése volt, ha valaki földig hajolt embertársa előtt. Ábrahám a vendégei elé sietett, és meghajolt előttük, pedig nem is ismerte őket, az életkorukat sem tudta, társadalmi rangjukat vagy anyagi helyzetüket sem ismerte, de mindez nem akadályozta meg abban, hogy maximális tiszteletet tanúsítson
irántuk.
A mai társadalomban nagy gondot okoz a tisztelet hiánya. Azt látjuk, hogy egyesek gőgös magatartásukkal próbálnak tiszteletet kicsikarni, az ifjabb nemzedéket pedig az a vád éri, hogy tiszteletlen. Sokszor elhangzott már, hogy a tiszteletet ki lehet érdemelni, azonban egyre ritkábban hangzik el a tanítás, miszerint a tisztelet az kijár.
A tisztelet nemcsak külső megnyilvánulás, magatartás, amit gyakorlás által el lehet sajátítani, hanem belső érték, állapot, ami az Isten Lelke által megváltoztatott ember természetéből fakad.
Az órát egy elégedetlen diáklány szúrós tekintete közepette kellett lefolytatnom. Az avantgárd, kócos frizurájú, euforikus állapotban levő ifjú hölgy harsány hangjával néhányszor félbeszakított, és közben megvetően mosolygott. Helytelen magatartásával szemben határozottan fel kellett lépnem, mivel elmérgesedett volna a helyzet. Óra végén elbeszélgettem vele. Tisztelettel viszonyultam hozzá, még meg is dicsértem. Meglepetésemre hirtelen megváltozott a magatartása, egykedvűsége szomorúságra és bűntudatra váltott. Fiatal lelke egyszerűen képtelen volt feldolgozni családi problémáit. Akkor értettem meg, hogy mekkorát tévedhetünk, amikor ifjú barátainknak próbálunk jó modort tanítani. Arra van szükségük, hogy tiszteljük és értékeljük őket, de nem feltétlenül azért, amilyenek, hanem azért, amilyenekké válhatnak.
Ifjak iránt kifejezett tiszteleted generációkat összekötő kapocs lehet, és Isten által választott eszközként gyűjthet össze sokakat a jó ügy érdekében.
Uram, adj erőt tisztelnem a körülöttem levő embereket, és segíts, hogy megfelelő módon mérjem fel a szükségleteiket!
Felhívás: Viselkedj ma úgy a körülötted élőkkel, ahogy Jézussal viselkednél!
Claudia Botezat, Olténiai Egyházterület