2021. április 12., hétfő
A LEGÉRTÉKESEBB LECKÉT FOGOD MEGTANULNI!
„Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.” (Mt 18:4)
Életkoruktól függetlenül a gyermekek a szülők legjobb kritikusai, éppen ezért a felnőttek szavai és tettei minden esetben legyenek következetesek és értékesek, hogy a kisgyermek is vágyakozzon az őt nevelő és tanácsoló szülőhöz hasonlóvá válni. A mai bibliaszöveg lényegi tanulsága az alázatra való felszólítás. Azt hiszem, abban egyetértünk, hogy sokszor nehezünkre esik pragmatikus módon átvenni a kicsinyek alázatát, ezért joggal merül fel a kérdés: „Mit is jelent ez az alázat, és hogyan válhat életünk részévé?”
Vacsora után az egyik tanárnő dolgozatok javításába kezdett. A férje ugyanabban a szobában egy telefonos játékkal szórakozott. Miután a felesége elolvasta az utolsó dolgozatot is, sírva fakadt. A férfi megkérdezte, hogy mi történt, ő pedig könnyek között mondta el, hogy az első osztályosokat arra kérte, írjanak egy fogalmazást A leghőbb vágyam címmel. „A legutolsó miatt sírok. Íme: »Az én leghőbb vágyam, hogy legyek okos telefon. A szüleim nagyon szeretik a mobiltelefonjaikat, olyannyira, hogy sokszor elfelejtenek engem is szeretni. Amikor édesapám fáradtan hazajön a munkából, a mobiljára mindig szakít időt, rám azonban nincs ideje. Ha megcsörren a szüleim mobiltelefonja, mindig meghallják, és sietve válaszolnak, de ha én sírok, senki sem hallja meg, csak játszanak tovább. Különféle játékokkal szórakoznak a telefonjaikon, velem azonban senki sem akar játszani, és még akkor sem hallgatnak meg, amikor tényleg fontos mondanivalóm van. Így hát, az én leghőbb vágyam: bárcsak lennék okos telefon!«” A tanárnő befejezte az olvasást, majd a férje megkérdezte: „Ezt ki írta?” „A fiunk” – jött a válasz.
Uram, változtass engem olyan felnőtté, aki kész megtanulni a gyermekeitől az igazi alázatosságot!
Felhívás: Tedd félre a telefonodat, és tölts időt a gyermekeddel!
Costel Gogoneaţă, Munténiai Egyházterület