myBible logó myBible
Fiókom

2021. április 7., szerda

REFLEKTORFÉNYBEN

„Nem rejtethetik el a hegyen épített város.” (Mt 5:14)

Az evangéliumokban elénk tárt keresztény élet nem fér össze azzal, hogy folyton a reflektorfénybe törekszünk. A kettő összeegyeztethetetlen. A Megváltó mélyen megvetette a vallásos magamutogatást. Amikor éljenezték és hízelegtek neki, úgy tett, mintha nem is hallaná. Nem kereste az emberi hódolatot, mivel számára elég volt elnyerni az Atya jóváhagyását, szeretetét és felhatalmazását.
Legtöbb esetben a magányt választotta, visszavonult imádkozni egy puszta helyre. Élete egy folyamatos feddést jelentett az ember azon hajlamára, hogy önmagát reklámozza, felmagasztalja.
A nemes jellem – amelyben jelen van az őszinteség, jóság, tiszta lelkület – önmagáért beszél. Nincs szüksége reklámra, mint ahogyan a tehetséges embernek sem kell felhívnia mások figyelmét különleges képességeire. Az igazi keresztény jellemtulajdonságait pontosan így ismerik fel a körülötte élők.
Gyermekkoromban nagyon szerettem csatangolni szülőfalum utcáin. Még most is átélem azokat a pillanatokat, amikor elhaladtam a szomszéd ház előtt, és megálltam, hogy magamba szippantsam a kerítésen belül ültetett szép virágok illatát. Nem láttam, de tudtam, hogy ott vannak. Egyszerűen nem hagyhattam figyelmen kívül a léget betöltő illatot. A szomszéd virágaihoz hasonlóan, nem rejthető el az, akinek a lelkében Krisztus lakozik.
„Az emberek harcolhatnak vagy dacolhatnak érveinkkel, ellenállhatnak felhívásainknak, de az önzetlen szeretetet sugárzó élet olyan érv, amelynek nem tudnak ellentmondani. A Krisztus szelídségével jellemezhető következetes élet hatalom a világon” (Ellen G. White, Jézus élete, 141. o.).
Eltekintve attól, hogy milyen szolgálatot töltünk be az egyházban vagy a társadalomban, jellemünk befolyást gyakorol másokra, akár akarjuk, akár nem.
Uram, adj erőt, hogy a gyermekek, ifjak és mindazok, akikkel kapcsolatba lépek, a tetteimet és jellememet látva dicsőítsék a mennyei Atyát!
Felhívás: Tűzz ki egy böjtnapot, amikor azért imádkozol, hogy befolyásod áldás legyen az emberek számára!
Huean Olivian, Moldvai Egyházterület
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.