2021. április 4., vasárnap
JÓZSEF – JELLEM ÉS SZAKÉRTELEM KÖZÖTT
„Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz…” (Péld 4:18)
A sikeres életben melyik fontosabb: a jellem vagy a szakértelem? Igaz, hogy amikor valakinek a megvalósításairól beszélünk, és élete végén vonalat húzunk, határozottan megmutatkozik a Gondviselés Karja – Isten terve –, amely a körülmények, a támogatások, a nyitott vagy bezárt ajtók, esetleg bizonyos személyek közbelépése által valósult meg… De ez nem minden. Tulajdonképpen ez az Ő része. De melyik az emberé?
Már az első iskolai napokban azt mondták nekünk, hogy ha valamit el akarunk érni az életben, akkor tanuljunk, fejlesszük a képességeinket, és dolgozzunk. Szakértelem által keresheted meg a kenyeredet, és munkával érheted el a céljaidat. József volt a bibliai történelem egyik legsikeresebb embere. Szakértő volt. Sike res volt minden, amire rátette a kezét. Hihetetlenül ígéretesnek bizonyult: utolsó rabszolgából lett nagyon rövid idő alatt Potifár házának felügyelője, aztán utolsó fogolyból a rabok felügyelője. Alig szabadult a börtönből, máris sikeresen igazgatta egy egész birodalom gazdaságát 7 éven át, majd az azt követő 7 válságos évben is. Vajon hányan adták volna be a felmondásukat? Ő azonban sikerrel végezte a dolgát. Nyilvánvaló, hogy fontos a szakértelem. Ám mindez csupán egy dolgon áll vagy bukik. Egy olyan tényezőről van szó, ami megvédi és szavatolja a szakértelmet, a megvalósítást, a sikert. Ez a tényező a jellem. Ha Potifár házában József vétkezett volna az egyiptomi asszonnyal, mindent végérvényesen elrontott volna.
Így van ez napjainkban is: nagyon sok sikeres, nagy megvalósításokat felmutató személy kompromittálja magát akár házasságtöréssel, válással, korrupciós üggyel, stb. Ilyen a szava hihetetlen jellem. A szakértelem nagyon fontos, de végeredményben a jellem fontosabb!
Imádkozz a hozzád közel álló ifjakért, hogy az Úr helyezze beléjük az Ő jellemét!
Felhívás: Hozz ma két olyan döntést, amely megerősíti a jellemed!
Bogdan Cristian Vlad, Dél-erdélyi Egyházterület