2021. április 2., péntek
AZ Ő PARANCSOLATA
„Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.” (1Jn 4:21)
Esteledett. A hegyi városka kórházának ügyeleti osztályára egy sántító hölgy lépett be. Vérzett a lába. Rámutatott sebzett végtagjára, és elcsukló hangon csupán ennyit mondott: vipera. Aztán összeesett. Azonnal ellenanyagot adtak be neki. Az orvos alaposan megvizsgálta, és több sebhelyet talált a testén. Miután a hölgy magához tért, az orvos a történtek felöl érdeklődött. „Reggel a kisebbik fiammal áfonyáért indultunk az erdőbe. Ebédidőben épp enni készülődtünk. A fiam két nagyobb követ kerített, hogy arra üljünk. Akkor vettem észre a gyermek felé kúszó kígyót. Felugrottam, el akartam űzni. De rám támadt, és megmarta a lábam. Átvillant az agyamon, hogy hét kisgyereket kell felnevelnem. Előkaptam tehát a bicskát, és kivágtam a sebet.” Az orvos elmondta, hogy a vizsgálat során nagyobb felületű, régi égési sebeket látott a testén, és a keletkezésük felöl tudakozódott. „Ó, az egy régi történet. Gyerekkoromban egyszer édesanyám egyedül hagyott a havasi kunyhóban, míg ő elment vízért. Fogalmam sincs, hogyan gyulladt meg a földre terített szalma. Ijedtemben a csergetakaró alá bújtam. Nemsokára édesanyám rémült hangját hallottam. Aztán bejött a lángok közé, kivitte
a testvéreimet, majd engem is. Látnák csak az ő égési sebeit!”
Csak úgy tehetünk tanítványokká másokat, ha megízleljük Jézus Krisztus üdvözítő szeretetét. „[Jézus] Otthagyta a dicsőséget, és eljött, hogy megmentsen. A halál torkában talált ránk, és felkarolta az ügyünket. Sebeinket meggyógyította, igazságosságának ruhájával takart be minket… Meghalt, hogy megváltson. Saját példájára mutat, amikor így szól követőinek: »Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek«” (Ellen G. White, Jézus élete, 503. o.).
Uram, segíts megtanulnom a szereteted leckéjét.
Felhívás: Gondolkozz el, hogy mikor volt az a pillanat, amikor nagyon nehéz volt szeretni téged.
Carol Bândean Potocian, Észak-erdélyi Egyházterület