2021. március 28., vasárnap
TANÍTVÁNYNAK LENNI A FÖLD VÉGSŐ HATÁRÁIG
„Monda pedig nékik: … Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” (Csel 1:7–8)
Amikor 2017-ben egy misszionárius csoport hazatért Indiából, az egyik gyülekezetben kétféle reakcióval szembesültem: először is, hogy mindenkinek ki kellene vennie a részét az Úr munkájából; másodszor pedig, hogy jobban tennénk, ha pénzköltés és életünk kockáztatása helyett inkább saját „indiánjainkkal” törődnénk.
Évekkel ezelőtt egy táborban közvélemény-kutatást végeztem a fiatalok között. Az egyik kérdéssel arra próbáltam választ találni, hogy milyen kritériumok alapján választanak szakmát, hivatást? Két válasz dominált. Az első: azt akarom csinálni, ami tetszik, és kevés munkával szeretnék sokat keresni. A másik válasz: valami olyasmit szeretnék dolgozni, amivel bárhol, még a föld végső határáig is Istent szolgálhatom.
A családi áhítat olyan jövőképet alakíthat ki, amelyben kirajzolódik a személyes missziómunka, és amely döntésre késztet.
Ellen G. White írta: „Krisztussal való szoros összeköttetésük boldog közösséget teremtett közöttük. Szívük annyira túláradt szeretettel és oly mélységes jóindulat hatotta át őket, hogy képesek voltak akár a világ végére is elmenni, hogy bizonyságot tegyenek Krisztusról. Teljes szívből vágytak a Jézus által megkezdett mű fejlesztésére. Felismerték nagy tartozásukat a mennyel szemben, és felelősségük súlyát is, amelyet munkájuk mér rájuk. A Szentlélek által megerősödve, nagy buzgalommal láttak munkához, hogy a kereszt győzelmét biztosítsák. A Lélek elevenítette meg őket és beszélt általuk” (Az apostolok története, 46. o.).
Uram, áraszd mindannyiunk szívébe a Te szeretetedet, hogy képesek legyünk válaszolni elhívásodra, és elmenjünk bárhová, ahová küldesz bennünket.
Felhívás: Szakíts ma időt arra,hogy elolvass egy fejezetet a Jézus élete c. könyvből. Elmélkedj a Megváltó életének szépségén, és imádkozz azért, hogy ez meg is látsszék az életedben!
Carol Bândean Potocian, Észak-erdélyi Egyházterület