2021. március 20., szombat
MIÉRT ÉPPEN MÁRIA?
„Monda pedig Mária: Ímhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint.” (Lk 1:38)
Egyszer a gyülekezetben az alig néhány hetes kisgyermekemet egy nyolcadikos kislány karjaiba helyeztem. A fiatal lány természetes módon reagált a helyzetre, az édesanyját azonban készületlenül érte a szituáció. Annyira meg volt lepődve, hogy nekem kellett közbelépnem, mivel ki akarta venni a lánya karjaiból a kisbabát, ugyanis kételkedett abban, hogy a „gyermeke” képes egy újszülöttet a karjaiban tartani.
Mária úgy 15–17 éves lehetett, amikor az angyal e szavakkal köszöntötte őt:
„Örülj, kegyelembe fogadott…” Hát nem meglepő? Egy fiatal lány, aki szinte még gyermek, azt a fontos, mondhatni megterhelő feladatot kapja, hogy az Úr Jézus édesanyja legyen. Miért éppen Mária?
A héber írók általában úgy azonosítják műveik főhőseit, hogy feljegyzik a szülők nevét is. Mivel az evangélista nem tesz említést Mária szüleiről, ez valószínűleg arra utal, hogy már nem voltak életben. Ez a tény valamelyest magyarázatot ad Mária szerény körülményeire, illetve arra, hogy védelmet keresve ment férjhez egy nemes lelkű emberhez, aki viszont idősebb is volt nála, és özvegy férfiként voltak már gyermekei.
A Mária személyéről szóló kevés bibliai leírásban azonban gyakran találjuk őt elmélkedve és mérlegelve Isten Igéjét: „Mária pedig mind ez igéket megtartja, és szívében forgatja vala” (Lk 2:19). Azért esett rá a választás, mert amikor elérkezett az idő, Dávid összes lánya közül az ő jelleme tükrözte leginkább az édesanyákra vonatkozó isteni eszményképet. Előkelő kisebbséghez tartozott, amely „várta Izrael vigasztalását”.
Szépen körvonalazódik az ellentét Mária Isten terve iránti engedelmessége és magatartása – amit akkor tanúsított, amikor kiválasztásának hírét vette –, valamint az egyik rokonának, Zakariásnak a magatartása között, aki ugyanattól a hírnöktől kapta az üzenetet, miszerint fia fog születni. Igaz azonban, hogy a Mária esetében sokkal nagyobb bonyodalmakról volt szó…
Emberi értelemmel szinte felfoghatatlan bizalmat előlegezett Isten ennek a fiatal lánynak.
Imádkozz azért, hogy legalább részben használd fel azt a bizalmat, amit megelőlegezett neked Isten!
Felhívás: Előlegezz te is bizalmat a fiataloknak!
Agape Flavius, Dél-erdélyi Egyházterület