myBible logó myBible
Fiókom

2021. március 19., péntek

EGY KÜLÖNLEGES GYERMEK

„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen.” (Ésa 9:6)

Évszázadok múltak el feltartóztathatatlanul. A külön nemzetekre szakadt emberiség folytatta fájdalmas létezését, melyet háborúk, kiszolgáltatottság, betegsé gek és szenvedések veszélyeztettek. A hatalomvágy vezetett a birodalmak megjelenéséhez, amelyek a civilizáció megteremtőinek tartották magukat, a valóságban azonban csak kihasználták az embereket a haszonleső arisztokrácia javára. A költők ódákat zengtek a nemzet hőseiről, akik rengeteg vért ontottak, hogy újabb hősök miatt ők is odavesszenek. A látszat ellenére az emberiség szörnyű erkölcsi mocsárban fetrengett, és ezt az állapotot a Római Birodalom csak tetézte.
Másfelől pedig a zsidó nép fájdalmasan távol került Isten tervétől. A Szentírás szerint sötétségben voltak. Róma istenei és a zsidók ördöge elűzte az emberek szívéből Istent, és földünket a csábító illúziók és jajkiáltások sötét zugává züllesztette. Milyen szomorú!
A halálraítélt világ sűrű homálya közepette egy Kisgyermek született meg az egyik júdeai falu szélén, számunkra elképzelhetetlen körülmények között. Eljött egy másik világba, hogy Isten világegyetemének legfertőzöttebb katlanjában lakozzon. Emberi testben jött, magára vállalta annak 4000 éves romlását, „amit az átöröklés hatalmas törvénye okozott. Hogy mi e törvény működésének következménye, azt Jézus földi őseinek történelme mutatja be” (Ellen G. White, Jézus élete, 48. o.).
Az Istenség második Személye elhagyta a mennyet és a világegyetem trónját, és emberi magzattá változott. Eljött sötét világunkba, és ezzel elhatározta, „hogy megvívja azt a harcot, amelyet az emberiség minden gyermekének meg kell vívnia, azzal a kockázattal, hogy elbukik és örökre elvész… Ebben van a szeretet! Csodálkozzatok, egek! Ámulj, ó föld!” (Jézus élete, 49. o.).
Uram, köszönöm az ajándékodat, a Te Fiadat!
Felhívás: Elmélkedj ma egy negyedórán át Jézus testet öltésének csodáján!


Pálffi Miklós, Észak-erdélyi Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.