myBible logó myBible
Fiókom

2021. március 16., kedd

NE FELEDKEZZ MEG A SZÜLEIDRŐL!

„És ő elhagyván az ökröket, Illés után futott, és monda: Kérlek, hadd csókoljam meg az én atyámat és az én anyámat, és azután követlek. És monda: Menj, térj vissza; mert mit cselekedtem teneked?” (1Kir 19:20)

Sokan, amikor sikereket érnek el az életben, megfeledkeznek arról, hogy honnan indultak el, és kik voltak azok, akik tanították, támogatták őket. A szülői szeretet az ember életében az egyik legnagyobb ajándék. Bármilyenek is a szülők, mégis ők azok, akikre mindig számítani lehet!
Elizeus különleges kapcsolatban volt a szüleivel, gyermekségétől fogva együtt dolgozott velük, szerette és tisztelte őket, tudta, hogy minden ismeretet és lehetőséget nekik köszönhet. „Miközben együttműködött apjával az otthon feladatainak elvégzésében, megtanult együttműködni Istennel” (Ellen G. White, Próféták és Királyok, 218. o.). Engedelmes magatartása felkészítette arra, hogy később Isten munkáját végezze. Amikor Illés rátalált, a családi birtokon végezte a nehéz munkát. A próféta rávetette palástját, ami a tanítványságra való elhívást jelentette. Elizeus tudta, hogy ez Isten elhívása, ezért tisztelettel fogadta. Csupán egy kérése volt: „Kérlek, hadd csókoljam meg az én atyámat és az én anyámat, és azután követlek”. Nagyon szerette a szüleit, és mielőtt követte volna Illést, utoljára még egyszer meg akarta köszönni nekik, amit érte tettek!
Te kinek tulajdonítod az életedben elért eredményeket? Magadnak? Vagy ott látod a gondviselő Istent, aki olyan szülőkkel áldott meg, akik felkészítettek az életre? Hálás vagy-e Istennek a szüleidért? Hálás vagy-e a szüleidnek mindazért, amit érted tettek? Ne feledd: nem egyedül érted el életed sikereit, és ez a jövőben sem lesz másképp!
Imádkozz azért, hogy mindig hálás gyermeke légy a szüleidnek, de mindenekfelett Istennek!
Felhívás: Köszönd meg Istennek, hogy áldott szülőkkel ajándékozott meg! Köszönd meg a szüleidnek, hogy képességeikhez mérten mindent megtettek érted! Amíg lehetőséged van rá, működj együtt velük a mindennapi tevékenységekben, hogy ezáltal megtanulj együttműködni Istennel!


Amota Lóránt, Dél-erdélyi Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.