FOGADJ EL ÚGY, AHOGY VAGYOK!

„A szemek világa megvidámítja a szívet; a jó hír megerősíti a csontokat.” (Péld 15:30)

Be kell ismernünk, hogy életkortól függetlenül mindannyian tartunk a viszszautasításoktól. Hogy fogjuk majd érezni magunkat? A legtöbben közülünk talán már átéltünk ilyet. Emlékszünk-e még, hogy milyen volt? Most képzeljük el, hogyan él át egy gyermek egy ilyen erkölcsi nyomást! Mi megy végbe a lelkében, ha folyamatosan és nyilvánvalóan elégedetlenségünknek adunk hangot rá vagy arra vonatkozóan, amit csinált? Ilyenkor vagy megpróbálja elfogadtatni magát, vagy lázadni kezd, és többé nem hajlandó javítani fontos tulajdonságain: hiábavaló erőfeszítésnek véli, mivel a szülő amúgy sem veszi észre, és nem értékeli őt. Amikor elfogadod a gyermekedet, lényegében azt közlöd vele, hogy úgy értékeled, ahogy van, hibái és tévedései ellenére is szereted, és kész vagy szelíden fegyelmezni őt. Ezzel segítesz neki jobban megérteni azt a szeretetet, amely arra késztette Istent, hogy megváltási tervet készítsen érettünk, bűnös emberekért. A gyermek ezáltal örülni fog annak, hogy bízunk benne, érezni fogja az elfogadást, egyetért a fegyelmezéssel, és jótékony befolyásunk arról biztosítja őt, hogy képesek vagyunk teljes jóindulattal és türelemmel viszonyulni hozzá. Micsoda gondolatok! És micsoda változást eredményeznek!
Íme, egy ihletett idézet: „Ne sebezzük gyermekeink érzékeny lelkét… Anyjuk megértése és helyeslése nagyon sokat számít. Egy helyeslő pillantás, bátorító vagy dicsérő szó napfényként hat szívükre, és gyakran boldoggá teszi egész napjukat” (Ellen G. White, Boldog otthon, 190. o.).
Uram, kérlek, segíts úgy elfogadnom gyermekemet, ahogy van, és segíts, hogy szavaimmal és tetteimmel azt fejezzem ki irányába, hogy értékelem őt.
Felhívás: Ma időt kell szakítanom arra, hogy elbeszélgessek gyermekemmel, és szeretetemről biztosítsam őt. Törekednem kell, hogy magatartásom láttán ő is ezt a magasztos érzést tapasztalhassa meg.
Poliana Banu, Olténiai Egyházterület