myBible logó myBible
Fiókom

2021. február 21., vasárnap

SÁMUEL

„És megtudá egész Izráel Dántól Bersebáig, hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett.” (1Sám 3:20)

Jonathan Edwards „Ébredés az egyházban” című könyvében leírja egy csupán… 4 esztendős kislány megtérésének történetét, akinek 6 évvel idősebb fivére beszélt a vallásról. A szülők, amikor tanácsolni akarták a gyermekeiket, sosem szóltak a kislányhoz is, mivel úgy gondolták, hogy még túl kicsi, és nem értené meg. Később aztán ők maguk figyeltek fel arra, hogy a kis Phebe is hallgat a többi gyermeknek adott intelmekre, naponta többször is elvonul imádkozni, de különösen figyel a szombat megtartására, és mindig türelmetlenül várja a nyugalomnapot. Látszott, hogy Isten házát is különlegesen szereti, és nagyon szeret ott lenni.
Az ifjú Sámuel a szentsátorban aludt, Isten ott szólította őt a nevén. Éli, a főpap nem irigykedett amiatt, hogy egy gyermek mennyei látomást kapott. Ellenkezőleg, felkészítette Sámuelt, hogy tekintse magát az Úr szolgájának, aki kész engedelmeskedni Isten tanácsainak és parancsainak. Éli magatartása szolgáljon tanulságul mindazok számára, akik attól rettegnek, hogy a beosztásukhoz nem fognak kellő tiszteletet is kapni, és hogy mások fogják átvenni szolgálati kötelességeik teljesítését.
A Szentírás feljegyzi: „Sámuel pedig fölnevekedék, és az Úr vala ő vele, és semmit az ő igéiből a földre nem hagy vala esni” (1Sám 3:19). Sámuel engedelmességre vágyott az isteni tanácsok iránt. Nem csoda, hogy a nép prófétaként fogadta el őt már nagyon fiatal korában!
Akkoriban történt, hogy az isteni vezetést nélkülöző Izrael kiment harcolni a filiszteusokkal. A csatában a főpap fiai is életüket vesztették. Az Éli idejében tapasztalt lelki hanyatlás után 20 évvel az egész Izrael összegyűlt Micpába, hogy megtérve az Úrhoz kiáltsanak. Mi történt időközben? Ezen évek alatt Sámuel próféta végigjárta Izrael városait, és prófétaiskolákat alapított.
Imádkozz azokért a szülőkért, akik Élihez hasonlóan elhanyagolják gyermekeik nevelését!
Felhívás: Bátoríts egy fiatalt, hogy Sámuelhez hasonlóan szentelje az életét Istennek!
Agape Flavius, Dél-erdélyi Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.