2021. február 18., csütörtök
A GYERMEK JÉZUS
„Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben.” (Lk 2:52)
Isztambulban muzulmánoknak tartottam sorozatot Jézus személyéről, amikor egy örmény származású hölgy az egyik előadásom végén odajött hozzám, és ezt mondta: „Jézus sosem lesz olyan, mint Mohamed. Bár igaz, hogy Jézus bölcsen beszélt, de Mohamed is bölcs volt. Jézusnak voltak tanítványai, de Mohamednek is voltak. Jézus szenvedett, de Mohamed is. Egy dologban viszont nem vehetünk példát Jézusról: nem volt családja, miközben Mohamednek népes családja volt, akiket élete végéig szeretett.”
Habár Jézus sosem házasodott meg, mégis egy közel-keleti népes család tagjaként született meg. Nem hihetünk Murillónak, a festőművésznek, aki lelkendező Máriát és különösen boldog Józsefet ábrázol a festményén, mellettük pedig nyugodtan pihenő báránykákat. Még ha csak kevés történelmi adattal is rendelkezünk Jézus gyermekkoráról, azt tudjuk, hogy nem volt könnyű számára egy zajos család tagjának lenni, ahol mostohatestvérei mindig másfelé húzták a „szekér rúdját”. Amint Jézus emberi testet öltött, Sátán tudta, hogy sokkal sebezhetőbbé vált, mintha csak egyedül élne elvonultan, és úgy szólítaná fel az embereket a megtérésre.
„Ha Sátán elérte volna, hogy Krisztus egyetlen kísértésnek is engedjen… a sötétség fejedelme győzött volna az ember kezesén, és megszerezte volna magának az egész emberiséget” (Ellen G. White, Próféták és királyok, 701. o.). Ha sikerült volna Jézust a testvéreire haragítani, vagy rávenni arra, hogy csúnyán beszéljen az anyjával vagy az apjával, az emberiség örökre elveszett volna. Jézus példája azt mutatja, hogy komoly erőfeszítések nélkül nem fogunk győzelmet aratni. Bár Jézus családjában voltak nézeteltérések, végül mostohatestvérei is az Ő útját követték. Édesanyja pedig vele maradt mindvégig. Szívüket nem fenyegetések árán, nem asztalt döngetve nyerte meg. A családban csak türelemmel és szent hallgatással fogunk győzelmet aratni. Amíg Sátán nem tud rávenni, hogy elöntsön a harag, addig nem tud legyőzni sem.
Uram, add ma szívembe az Úr Jézus szelídségét és jóságát, hogy szebbé tehessem családom életét!
Felhívás: Kérd ma Istent, hogy adjon erőt kedvesen és előzékenyen viselkedni családtagjaid iránt!
Andrei Borz, Dél-erdélyi Egyházterület