2021. február 5., péntek
VIGASZ VAGY RÁGALOM?
„Nem rágalmaz nyelvével; nem tesz rosszat felebarátjának, és nem szerez gyalázatot rokonainak.” (Zsolt 15:3)
Mindannyian jól ismerjük az édesapa történetét, aki a fiának leckét akart adni a szavak bántó erejéről. A fiú minden egyes csúnya beszéde után az apa egy szeget ütött az ajtóba. Amikor a gyerek már megtanulta a leckét, édesapja elhatározta, hogy minden kedves szó elhangzása után kihúz egy szeget az ajtóból. Idővel sikerült minden szeget kihúznia, viszont a szeghelyek ott maradtak.
Sajnos ez a helyzet a mi beszédünkkel is. Szavaink mély nyomot hagynak azok lelkében, akikhez intézzük őket.
Gondolkoztatok-e valaha azon, hogy mit jelent a rágalom? Érdekes, hogy aki rágalmazza felebarátját, általában meggondolatlanul beszél róla, és nem számol azzal, hogy milyen károkat okozhat. Még ha csupán elképzelünk is nagy hirtelen valamit a felebarátunkról, vagy vádakat terjesztünk a jellemére vonatkozóan, akkor is gyalázzuk őt.
Gondoltatok-e arra, hogy szavaink mennyit árthatnak a gyülekezetünkben levő ifjaknak vagy gyermekeknek? Vagy számoltatok-e azzal, hogy az ifjak egyszerűen eltávolodhatnak attól a gyülekezettől, ahol elfogadottak a gyalázkodó, rágalmazó szavak – akár rájuk vonatkoznak, akár nem? Ha otthon vagy a gyülekezetben rágalmazó lelkület hatása alatt nőnek fel, elképzelhető, hogy olyan felnőttekké válnak, akikben csak a többszörösére erősödik mindaz, amit a saját bőrükön megtapasztaltak. Beszédmodorunk csak fentről jövő segítséggel és imával változtatható meg!
Uram, segíts felhagynom a rágalmazó lelkülettel, segíts, hogy többé ne gyalázzam a testvéreimet, és segíts, hogy a Te életed példáját kövessem!
Felhívás: Ma törekedj csak szépen beszélni, mert így segíthetsz a szükségben levőknek, vigaszt nyújthatsz a szenvedőnek, s a nap végén elmondhatod, hogy beszéded „sóval fűszerezett és kellemes” volt (Kol 4:6). És miért ne válhatna a mai felhívás állandó beszédmodoroddá?
Camelia Andra, Bánáti Egyházterület