myBible logó myBible
Fiókom

2021. február 3., szerda

TE VILÁGÍTASZ?

„Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig.” (ApCsel 13:47)

Krisztus követőjének lenni sokkal többet jelent vallásos közösséghez való tartozásnál. Isten mondja nekünk: „A népeknek is világosságul adtalak” (Ésa 49:6). Egyesek sajnos megelégszenek a hol erősebben, hol gyengébben pislákoló lámpás szerepével, mivel ugyanilyen hullámzó a lelki életük is. Mások zseblámpához hasonlítanak – attól függően, hogy látják őket vagy sem, néha be vannak kapcsolva, néha pedig nem… Különböző fényforrások léteznek, és a fény erősségét az „elem” minősége mutatja meg. Bensőnk a Forrással, Jézus Krisztussal való szoros kapcsolat által „tölthető fel”. Krisztus követőjének lenni azt is jelenti, hogy üdvözítő kapcsolatban vagyunk Ővele, ami azonban meglátszik a szavainkon, a magatartásunkon és a teljes lényünkön is. Ez szent és ünnepélyes felelősségek vállalását jelenti. Hiszen megtörténhet, hogy te vagy az egyetlen lehetősége embertársadnak, hogy tudomást szerezzen a Megváltóról. Ezért nem korlátozhatjuk a keresztény mércékhez való igazodásunkat csupán az imádat helyéhez vagy nyilvános előadásokhoz, mert így „vakságot” okozó eszközökké válhatunk, ami után mi magunk is visszavonulhatunk saját sötétségünkbe. Csak a világosság
áraszthat világosságot – és mi ragyogásra hívattunk el.
Emberi  hajlamainknak  köszönhetően  azonban  megpróbáljuk  csökkenteni a mennyei elhívás fontosságát, és megelégszünk az alkalmankénti fel-felcsillanásokkal a hegy tövében, s így a mennyei mércét egy olcsóbb, hozzáférhetőbb mércére cseréljük. Egy ismert mondás újabb értelmezése szerint az embereknek nem a szavaid fognak irányt mutatni, hanem a világosságod. Arra hívattál, hogy állj látható magaslaton és légy követendő példa. Elfogadod a mennyei kihívást? Legyél az életed révén Jézus kiváló fényszórója!
Uram, segíts meg, hogy a Te világosságodat terjesszem magam körül, és az emberek Téged láthassanak meg általam!
Felhívás: Határozzátok el, hogy ma a család minden tagja világosságot fog terjeszteni napi tevékenysége során, a nap végén pedig vonjátok le a következtetéseket!
Mutneán R. Károly, Bánáti Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.