myBible logó myBible
Fiókom

2021. január 31., vasárnap

NEM NÉZŐ, HANEM TEVÉKENY TANÍTVÁNY

„Akár szolgálat a szolgálatban; akár tanító a tanításban; akár intő az intésben; az adakozó szelídségben; az elöljáró szorgalmatossággal; a könyörülő vidámsággal művelje.” (Róma 12:7–8)

Ma már a legtöbb dolog egy kattintásra van tőlünk. Szinte bármihez azonnal hozzáférhetünk, mégis azonban egyre kevesebb dolgot kedvelünk, és egyre kevesebb dolog késztet bennünket arra, hogy kivegyük a részünket a munkából. Ugyanez érvényes lelki téren és a gyülekezeti életben is. Túl hamar megunjuk a dolgokat! Már nem vonzóak számunkra a vallásos könyvek. Az istentiszteletek hidegen hagynak, inkább otthon maradunk. Ami pedig a szolgálatvállalást illeti… szóba sem jöhet! Kell-e még csodálkozni azon, hogy üresek a gyülekezeteink? Igaz, hogy otthon is unatkozunk, ezért alkalomadtán a szenzációt keressük.
A határidő-naplónk tele van rendezvényekkel, koncertekkel, keresztségekkel, gyülekezetek felavatásával… Ha valahol történik valami, azonnal odamegyünk, mivel a vallási előadások nagyfogyasztóivá váltunk. Szép dolog a zsúfolásig tömött gyülekezet látványa, viszont a következő szombat átlagos istentiszteletén alig találni imádkozót a szószékre.
Őszintén fel kell tennünk a kérdést: Én magam mivel járulok hozzá a gyülekezet életéhez? Vagy csupán fogyasztó vagyok? Hozzáértő módjára kritizálom azokat, akik tesznek valamit a gyülekezetben, én azonban egyáltalán nem vállalok szolgálatot!
Van még egy probléma, aminek a komolyságát most még nem fogjuk fel igazán. Nyomdokainkban járnak a gyermekeink, és olyanok lesznek, mint mi. Ne feledjük, hogy az ifjak és a gyermekek példaképei vagyunk. Tevékeny tanítványokká, vagy unott nézőkké neveljük őket? Mit tanítunk nekik a gyülekezeti szolgálatokról?
Jézus Krisztus arra hívott el, hogy tanítványok legyünk, ne pedig nézők! Ezért tehát, SZOLGÁLJ! Énekelj, szavalj, imádkozz, prédikálj, vállalj diakónusi szolgálatot! Tegyél valamit, bármit! Ha mindannyian felhasználjuk a kapott talentumainkat, akkor megváltozik a gyülekezet, és élettel telik meg!
Urunk, adj tevékeny tanítványi szívet nekünk!
Felhívás: Tölts ki egy lelki ajándékok felfedezését szolgáló tesztlapot, és az eredmény alapján vállalj szolgálatot a gyülekezetben!

Ciprian Tăutan, Bánáti Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.