2021. január 24., vasárnap
BESZÉLGETÉS A BARÁTOMMAL
„Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható.” (Zsolt 19:3-4)
Minden vallás a maga módján viszonyul az imához. Egyesek csendben meditálnak, mások zajosan imádkoznak, sőt, Istenhez kiáltanak, vannak, akik pontos órában, tömegesen fohászkodnak, míg mások számára fontos a testhelyzet, de vannak olyanok is, akik bárhol, bármikor imádkozhatnak. Mindenki saját felfogása szerint viszonyul Istenhez.
De mi lenne, ha azt mondanám, hogy imádkozhatsz egy csendes kerti séta közben, egy nyugodt pihenés alatt, szótlanul az Isten által alkotott természet ölén? Mi lenne, ha csak elbeszélgetnél egy kedves Baráttal, LEGJOBB BARÁTODDAL?
Austin Miles keresztény költő írta egyik dalszövegében:
„És Ő jár velem, beszélget velem, Mondja, hogy Övé vagyok, S ez a szeretet, melyben osztozunk, Örökké megmarad.” (In the Garden).
Általában nincs szükség sok szóra, amikor a Teremtő előtt állunk. Ő ismeri legbensőségesebb gondolatainkat, érzelmeinket, félelmeinket és örömeinket. Anélkül, hogy kérnénk, őrködik minden lépésünk felett. Még akkor is szeret, ha elfordulunk Tőle. Nincs szüksége a szavainkra. Nekünk van szükségünk arra, hogy hangot adjunk szükségleteinknek és Isten iránti hálánknak.
Uram, segíts a természet szemlélése által felfedeznünk jellemed szépségét. Adj erőt, hogy a bennünket körülvevő természetből megtanuljuk a rendet és a fegyelmet.
Felhívás: Szakíts ma időt, és csendesedj el a természet Istenének jelenlétében. Hívd meg Őt egy sétára a természetbe, és tárd ki a szíved, hogy a természet rendjéből, szépségéből és változatosságából tanulhass valamit Isten jelleméről!
Cristina Capră, Olténiai Egyházterület