myBible logó myBible
Fiókom

2021. január 18., hétfő

ELKÉPZELHETETLEN, HOGY NE ADJ! DE MIT FOGSZ ADNI?

„Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” (Csel 3:6)

Függetlenül a szándékainktól, attól, hogy kik vagyunk, hogy jól meghatározott terv alapján, vagy csak véletlenszerűen tesszük, minden nap adunk, nyújtunk valamit az embereknek, de főleg a gyermekeknek. Azáltal növekednek, amit tőlünk kapnak.
De mit adunk? A létszükségleteket biztosító anyagiakon kívül életük mely területeibe akarunk még befektetni? Tudjuk, hogy világunk a Krisztus és Lucifer közt dúló nagy küzdelem színtere. Az ördög nagy erőkkel igyekszik elveszteni a gyermekeket és az ifjakat, ezért döntő fontosságú, amit szülőkként, gyülekezeti tagokként vagy szolgálattevőkként felkínálunk nekik.
Mit ajánlunk ma az utánunk jövőknek? „A társadalomnak nem tehetünk nagyobb jót, nem szolgálhatjuk jobban a javát, mint azzal, ha gyermekeinket megfelelő nevelésben részesítjük, szívükbe véssük példamutatással és tanítással azon fontos elvet, hogy a tiszta élet és a szándék őszintesége képesíti őket a legjobban arra, hogy a világban betöltsék szerepüket” (Ellen G. White, A keresztény nevelés alapjai, 155. o.).
Nyújts ma bátorítást egy megkísértett, elkeseredett gyermeknek, vagy annak, aki szeretne még egy lépést megtenni a menny felé! Bátorítanunk kell a gyermekeket, hogy a helyes utat válasszák, és azon járjanak. Mosolyogj a csüggedt lelkeknek, és bátorítsd, aki magasabb célokra tör! Kedvesen és őszintén öleld azt, aki már-már feladta a küzdelmet, vagy akinek szüksége van tudnia, hogy amit tesz, azt helyesen teszi.
Mondj egy csendes, titkos imát, ami csendessége, titkossága ellenére a menny által elismert leghatékonyabb ajándék. Ma azon ajándékok napja van, amelyek a gyermekszívekben örök életet építenek. Imádkozz, és adj!
Uram, add, hogy legyünk ma figyelmesebbek embertársaink iránt, és bölcsen és szeretettel segíthessük őket!
Felhívás: Kínáld fel az idődet egy segítségre szoruló személynek!


Romică Sîrbu, Munténiai Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.