myBible logó myBible
Fiókom

2021. január 4., hétfő

A VISSZAFORDULÁS ÚJ IRÁNYT JELENT

„És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal.” (Mal 4:6)

A mások felé fordulás többet jelent újratervezésnél vagy újabb célok kitűzésénél. A gyermekeink felé fordulás azt jelenti, hogy eddig valami egészen más felé voltunk fordulva, hiszen Isten egyik legfontosabb ígérete azt mondja, hogy szívünket a gyermekeink felé fogja fordítani. Tehát rossz irányba haladtunk. Gyermekeinkkel kapcsolatos prioritásaink, elvárásaink és céljaink  némelyike nem egyezik meg Isten tervével. Lehet, hogy jól fizető állást szeretnénk nekik, s ezért magánórákra kényszerítjük őket; lehet, hogy a hírnév érdekel (hogy büszkék lehessünk rájuk), és figyelmen kívül hagyjuk, sőt visszafojtjuk valós igényeiket. Talán jobban érdekelnek a saját álmaink, mint az övéik vagy az Istenéi.

Elérkezett az őszinte kérdések ideje. Szülőként biztos vagyok abban, hogy az én álmom megegyezik a gyermekem álmával? Meggyőződésem, hogy az a mód, ahogyan rá akarom erőltetni Istent, megegyezik Isten akaratával… De biztos, hogy Isten is úgy akarja, ahogy én?

Újra kell gondolnom a terveimet, ki kell tűznöm a célt, és újra kell terveznem az útvonalat. Isten kész ezt megtenni velünk együtt. A szív visszafordítása az egyik legbonyolultabb és legnehezebb művelet. Tudatosságra és alázatra van szükség. Be kell ismernünk, hogy rossz, vagy legalábbis Isten tervével nem megegyező irányba haladtunk, majd „csalárd” szívünk átesik egy büszkeségi, önzési rohamon, mivel a nehéz csaták a szívben dúlnak. Milyen jó, hogy Isten nem csak az elmét akarja más irányba terelni, hanem a szívet is!

Uram, segíts megértenem a Te álmaidat a gyermekeimre vonatkozóan! Segíts, hogy mellettük lehessek azon az úton, amelyre elhívtál!

Felhívás: Vállald a kockázatot, és nyíltan beszélgess el gyermekeiddel! Ismerd meg álmaikat, bátorítsd őket, hogy beszéljenek terveikről, és kérd meg, hogy mutassák be saját érveiket és látásmódjukat! Tartózkodj az ellenkezéstől és a kritizálástól! Szakíts időt, imádkozz, elmélkedj, majd találd meg támogatásuk módját, és ahol kell, ott tereld helyes irányba őket!

Daniel Chirileanu, Moldvai Egyházterület

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.