myBible logó myBible
Fiókom

2020. december 31., csütörtök

Hagyd meg még ebben az évben

„Az pedig felelvén, monda neki: Uram, hagyj békét neki még ez esztendőben, míg körös-körül megkapálom és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt.” (Lukács 13:8–9)

Georges Stéveny és Jean Zurcher két kiváló munkatársa volt az Euro-Afrikai Divíziónak, akiket szerettem és csodáltam. Mindketten igazgatták a francia Collonges-i Adventista Lelkészképző Intézetet, mindkettő a Divízió főtitkára volt, mindkettő nagyra becsült teológus, jónéhány könyv szerzője, akik mélyen meggyőződtek az adventista üzenetről, és hitelveink elkötelezett védői voltak. Mély baráti és ismerősi kapcsolatot ápoltam mindkét lelkésszel. 2000 nyarán a végstádiumú betegséggel diagnosztizált Georges Stéveny-vel beszéltem: „Az összes tevékenységem azonnali megszűntetése villámcsapásként, teljesen váratlanul ért. Az igazat megvallva ez érintett a legrosszabbul engem. De mit számít mindaddig, amíg sértetlenül megmarad a kapcsolatom Krisztussal? A feleségemmel ebbe kapaszkodunk, tudva, hogy Isten gyermekei nem maradnak segítség nélkül a tragédiák idején (Ésaiás 63:9).” A kegyelmes Isten végül négy további évvel meghoszszabbította az életét.
Ami Jean Zurchert illeti, 2001-ben beszélgettünk: „Be kell fejeznem a kutatásaimat és az írást. Pár nap múlva befekszem Svájcban, a lausanne-i kórházba májműtétre. Az Úr nagy jóságából minden együtt munkálkodik majd a felépülésemért. Arra kérem Őt, kegyelmesen adja meg nekem, hogy még egy kis ideig neki szolgálhassak.” Az Örökkévaló még két évvel ajándékozta meg őt.
Maga Isten intézi gyermekei életidejét. A példázatbeli fügefa még egy évet kapott. A kegyelemmel meghosszabbított év a gondviselés ideje volt, mert a szőlőmunkások elkötelezték magukat amellett, hogy megsokszorozott erőfeszítésekkel tegyék gyümölcstermővé a helyet. A példázat közbenjárásról, segítségről, hatékony támogatásról, új ajándékokról és új lehetőségekről mesél nekünk. A történet egyik üzenete az ígéret és a kegyelem, amivel az új év kezdetén élhetünk.
Az új év előtti napon csatlakozzunk terveinkkel és projektjeinkkel a mennyei irgalomhoz és gondviseléshez, és kezdjük tökéletes bizalommal az új esztendőt, ahogy barátaim, Georges és Jean tették, mikor megtudták, hogy már csak kevés idejük van hátra.
Azonban „van Isten az égben”, aki ismeri életünk idővonalát. Ezért ma és holnap is élj úgy, hogy tiszteld meg a Mindenhatót az életeddel!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.